Március 9-én sötétedéskor Pécsett, a Kálvária dombon zenés, fáklyás keresztutat jártak a pécsi ifjúsági közösségek, végigkísérve Jézus Krisztus szenvedésének állomásait Berecz Tibor iskolalelkész, székesegyházi káplán vezetésével.

Mintegy ötven középiskolás és egyetemista fiatal gyűlt össze, hogy gitáros énekekkel, imádkozva járják végig azt a tizennégy állomást, melyre az evangéliumi elbeszélések alapján a hagyomány Jézus Krisztus szenvedésének történetét felosztotta. A hívő keresztény ember életében a nagyböjti bűnbánati időszaknak és a húsvét előkészítésének hangsúlyos eleme Krisztus elítélése, kereszthordozása, keresztre feszítése és sziklasírba helyezése eseményeinek felelevenítése. Az ifjúsági fáklyás keresztutat szervező Berecz Tibor iskolalelkész fontosnak tartja, hogy a fiatalokat bevonja a keresztúti ájtatosság végzésének hagyományába.

560 Keresztut Katifi 03

A pécsi katolikus ifjúsági közösségek: a Pécsi Katifi, az Egyetemi Lelkészség, a Ministráns Referatúra, az Antióchia Közösség, a XXIII. János Pápa Szakkollégium, valamint a cserkészek egy-egy képviselője olvasta fel a közösségek egy-egy tagja által írt elmélkedést az egyes stációknál, melyek sorrendje a pécsi Kálvária-dombon eltér a megszokottól: a stációk nem a domb aljáról felfelé haladva, átlósan követik egymást, hanem a domb nyugat oldalán felfelé haladnak egészen a kápolnáig, majd pedig onnan a keleti oldalon lefelé.

560 Keresztut Katifi 14

A Kálvária-domb eredetileg tíz stációja egy 13. századi kápolna helyére épült a 18. században. Később tizenkettőre bővítették és kialakították mellettük a Szent Sír barlangot a halott Krisztus szobrával. A 19. század végén még további kettővel gyarapodott a stációk száma, és az eredetileg homokkőből készült domborművek helyére öntöttvas került.

560 Keresztut Katifi 04

A katolikus közösségek fiataljai körében évtizedes hagyomány a keresztúti ájtatosság a Kálvária-dombon, ahol ezúttal a második stációnál a résztvevők magukhoz vettek egy-egy kisebb követ, amit aztán az elkövetett bűnök jelképeként egészen az utolsó állomásig magukkal hordoztak, és csak a dombtetőn, a Megváltó sírját jelképező barlangnál tettek le.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Pécsi Katifi / Kolozsvári László

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség