Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra 2023 április 28. és 30. között. A Szentatya apostoli útjához kapcsolódva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) külön honlapot indított, mely a ferenc2023.hu címen érhető el.

Krisztus a jovonk logo teljes

Ferenc pápa mostani látogatása merőben más természetű lesz, mint amikor 2021 őszén, a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmával Budapestre érkezett. Ezúttal kifejezetten Magyarország pasztorális látogatása a célja a pápa érkezésének. Éppen ezért mind tartalmi, mind protokolláris szempontból teljesebb a programja az idei látogatásnak.

A pasztorális látogatás lehetőséget ad arra, hogy a pápa saját hazájukban keresse fel a híveket és találkozzon velük. A fogadó ország egyházi elöljárói igyekeznek a rendelkezésre álló időkeretben a pápa kifejezett igényeinek megfelelően minél teljesebb keresztmetszetet kínálni hazájuk hitéleti szempontból meghatározó tényezőiről, valamint megmutatni a Szentatyának országuknak a világegyház központi témáihoz való kapcsolódási pontjait.

Ferenc pápa magyarországi programjának – az állami protokolláris fogadásokat követően – első állomása a budapesti Szent István-bazilika lesz, ahol a szervezeti lelkipásztori munka frontvonalában dolgozókkal találkozik: püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. A bazilika helyszínének is jelentősége van: a magyar államiság jelképévé lett kézereklyét, államalapító Szent István királyunk jobbját a bazilika Szent Jobb kápolnájában őrzik.

Másnap délelőtt Őszentsége a Magyar Katolikus Egyház által gondozott sérült emberek ellátásában nyújtott segítségről tájékozódik a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, majd a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban találkozik szegényekkel és menekültekkel. Itt mutatják be a Szentatyának katolikus szeretetszolgálatok, a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét is, valamint a Sant'Egidio Közösséget. A nap délutáni része a fiataloké lesz a Szentatya programjában: a Papp László Arénába várják a 15 és 25 év közötti fiatalokat a Ferenc pápával való személyes találkozásra.

Vasárnap délelőtt – a látogatás záró napján – pápai szentmisére kerül sor Budapesten, a Kossuth téren a Szent Korona előtt. Délután a hazai katolikus oktatás, valamint az Egyház és a kultúra kapcsolatának ismeretetéséé lesz a főszerep a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A pápalátogatás kapcsán az egyházmegyék és a plébániák által szervezett utazásokkal kapcsolatban a honlapokon és a közösségi oldalakon lehet tájékozódni.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó és grafika: MKPK

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség