Felföldi László pécsi megyéspüspök húsvéti írása az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.

Keresztény életünket, személyes emberi sorsunkat sokszor hatja át a nagypéntek hangulata, mert nem engedjük, hogy a feltámadás, az élet igaz öröme beragyogja mindennapjainkat. A feltámadás elfogadása hitünk legnagyobb próbatétele. Ezért szükséges, hogy ne kizárólag húsvétkor legyen része az életünknek, hanem mélyebben megértve valódi üzenetét, mindennapjaink valóságává váljon. 

Máté evangéliumában olvassuk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19) Az Egyháznak ma sincs fontosabb küldetése, mint hogy tanúskodjon a világban Isten szeretetéről, a megváltás gazdagságáról.

Napjainkban, ha a világban zajló háborúskodások közepette a hitre, a reményre és a vágyott békére tekintünk, azt látjuk, hogy az emberiség jégkorszakba jutott. Sokan vannak, akik a csalódások és árulások miatt megkérdőjelezik Isten emberszeretetét, és már a szeretet létezésében sem tudnak hinni. Már nem képesek hinni Istenben. Sokszor pedig azt érzik, hogy méltatlanok a szeretetre, és Isten sem képes szeretni őket.

Olyan ez, mintha a szeretet, az öröm talentumát elástuk volna az életünkben. Pedig azt mondja Jézus: „Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van” (Mt 5,15). Mi mégis sokszor elrejtjük a hitnek ezt a fényét, mécsesét, világító húsvéti gyertyáját. Pedig a hit csak akkor élő, ha bennünk is él. Így indult útjára egykor az Egyház, így indult a krisztusi tanítványság a feltámadás hitével, szeretetével.

A feltámadásba vetett hit óriási élmény, amely megváltoztatja az életünket, ahogy az evangéliumok tanúsága szerint az apostolok, a tanítványok is új emberré lettek a feltámadás hitében és szeretetében.

Az Úr sírjától elhengerített kő bizony sokszor még óriási, tehetetlen teherként van jelen a szívünkben, személyes sorsunkban. Amikor azt gondoljuk magunkról, hogy nem vagyunk képesek valamire, vagy éppenséggel lehetetlennek tartunk valamit, saját magunkat pedig menthetetlennek véljük, olyankor hihetetlenül nagy kövekkel zárjuk el magunkat az élet, a szeretet útjától. Valójában

sokszor képtelenek vagyunk az elhengerített kő mögé nézni. A sír előtt a követ a tanítványok elhengerítve találták – ez az a hit, amely Isten erejével a mi életünkben is képes megteremteni az új utat, az új örömöt.

A világnak szüksége van arra, hogy higgyen Isten szeretetében, de a lámpás, a hit fénye a mi kezünkben van, nekünk pedig mernünk kell ezt a fényt odaajándékozni.

A feltámadásról tanúskodó üres sír látható jelei János apostol szívében a hit forrásává, üzenetévé lettek. A feltámadás jelei életünk helyes útját, az isten- és emberszeretet útját mutatják meg nekünk. De a feltámadás jeleit csak akkor látjuk meg, ha valóban érző szívvel és nyitott szemmel figyelünk, értelmezni pedig csak életünk valóban értékes, biztos pontjaihoz – Isten, hit, remény és szeretet – viszonyítva tudjuk őket.

Nehéz élethelyzeteiben, döntéseiben mindig szükségünk van jelekre, és Isten, akitől szabad és kell is jelet kérnünk, megadja ezeket. Észre kell venni, meg kell érteni és el kell fogadni, hogy életünk igazi szép döntéseit, útjait a megértett és megvalósított isteni jeleknek köszönhetjük. Ami rossz történt az életünkben, amit elrontottunk, ami hiba, bűn volt, az a jelek semmibe vétele vagy elhanyagolása miatt történt. Mert csak akkor tudunk helyes elhatározásra jutni, Isten akaratát teljesíteni, ha észrevesszük a jeleket, és útmutatásuk szerint cselekszünk.

A hit jelei még inkább fontosak és éltetők számunkra. János „láttott és hitt” (Jn 20,8). Ő volt a szeretett tanítvány, aki a legközelebb állt Jézushoz. Látta Jézust meghalni, s amikor felfedezte a sírban a jeleket, megszületett benne a hit, kialakult a Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolat mélysége. Péter is bement a sírba, és ugyanazokat a jeleket látta, ám ő értelemmel akarta megérteni azokat. Aki csak ésszel próbál élni és ítélni, az nem fogja fel az életet, a szeretetet, és nem fogja fel a föltámadást. Ehhez többre van szükség, arra, ami János apostol szívében már megvolt.

Isten régen is adott, ma is ad jeleket. „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,14–17) Ez a jel ma is ott van mindnyájunk életében. A föltámadás titkának megértéshez a keresztet kell szemlélni, ezt a félelmetes és fájdalmas jelet, mely egyedül hiteles a mai világban, életünkben, isten- és emberszeretetünkben.

Az igazi szeretetet megélni és megérteni csak az képes, aki megérti a keresztet mint Isten által adott jelet. Ahogy János apostol is megértette, mert ő a szívével látott. A tanítvány, aki szerette Jézust, és akit Jézus szeretett.

Csak az tud hinni a feltámadásban, aki tudja, hogy Jézus a lelke mélyéig szereti őt. A szerető szív megért és hisz. A hit az értelem beleegyezését kívánja. Olyan igazsághoz juttatja az értelmet, amelyet puszta okoskodással nem tudna megragadni. A hit bizonyságot ad Istenről, és feltárja, milyen az ő léte önmagában.

husvet ujember

Ma, holnap, holnapután is ott lesznek a jelek az életünkben. Nem kell tennünk értük semmit, csak meglátnunk, fölfognunk és elhinnünk, hogy utat mutatnak nekünk: életünk jó útját, az isten- és emberszeretet útját. Személyes életünk legkülönlegesebb pillanatai közé tartozik, amikor félreérthetetlenül megéljük, felismerjük, hogy Isten megszólít minket, ott belül jelet ad, ami nekünk szól. Jézus a nevünkön szólít bennünket, ahogyan Máriát (vö. Jn 20,16). A Mester az, aki szólít. Szólítja az embert, a tanítványt, és meghív, hogy induljunk el egy emberhez méltó igaz élet, Isten gyermekei szabadságának útján.

Az emmauszi úton haladás, az emmauszi tanítványok története, az úton lét a mi életünknek is része. Születésünk pillanatától halálunkig úton vagyunk életünk, személyiségünk, kapcsolataink történéseiben, amikor mellénk szegődik Jézus, és megszólít bennünket, mert Isten az embert a saját élettörténetében szólítja meg. Nem egy idegen világban, nem egy elvont fogalmi rendszerben, hanem a saját életutunkon szólít meg minket.

Az emmauszi tanítványok így fogalmaznak: „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” (Lk 24,32) Amikor a szívünkkel hallgatunk, és szívünk gondolatait megértjük, akkor meghalljuk Jézust. Ezért rendkívül fontos, hogy igényünk legyen a nagy csöndekre, melyekben felismerhetjük az Isten által küldött jelet, s így megszülethet bennünk egy új látásmód, egy másik út, más megoldás, mint a miénk. De erre csak a jó csönd tud elindítani.

Életünk emmauszi útján haladva találkozik velünk Isten, és ezekben a találkozásokban mélyről fakadó szavakból meg kell találnunk a választ a kérdésre: Mit akar ezzel mondani nekem Isten?

A válasznak a szív legmélyén kell megszületnie. Ha hagyjuk, akkor megszületik bennünk a feltámadás, a hit, mint az emmauszi tanítványok szívében, akik útjukon visszafordultak, másképp kezdték látni magukat, az életet, a szenvedést, a nagypénteket. Elindultak, közeledtek saját, valódi életükhöz és a valóságos, éltető, üdvözítő isteni akarathoz.

Amikor megértjük és elfogadjuk Isten nekünk szóló üzenetét, megváltozik a gondolkodásmódunk, és el tudunk indulni a krisztusi úton. Ami addig érthetetlen, zavarodott, szétesett, elveszett volt, az a helyére kerül, összeilleszkedik, és egyszer csak teljesen érthetővé válik. A valódi megtérés: új, döntő felismerés. Megnő az ember akaratereje, gazdagabbá válik a fantáziája, mert rádöbben, hogy most tud tenni Krisztusért. Nekünk, keresztényeknek nem az a feladatunk ebben a világban, hogy a múltat védjük; a változás magvetőinek kell lennünk. Krisztus mindig megújítani, mindig teljesebbé tenni akar, és a ránk bízott feladat megvalósítását várja tőlünk. Imádkoznunk kell azért, hogy megnyíljon a szemünk, hogy felismerjük a jeleket, hogy jól lássuk az életünket.

Krisztus megmutatta nekünk az utat, amelyre Isten igazából teremtette az embert, és amelyen járva megtalálhatjuk az örömöt, igaz emberségünket.

Isten örömet akar adni a szívünkbe, azt akarja, hogy az öröm ott legyen az életünkben, a hétköznapjainkban. Azt akarja, hogy a hit, a remény, a krisztusi tanítványság örömét tudjuk és akarjuk továbbadni, hogy mások felett is megnyíljon az ég. Amikor pedig meglátjuk az eget, érezzük, hogy biztonságban vagyunk, mert többé már nem elzárt pokol az életünk, hanem a mennyel kapcsolatban élünk.

Lehet az életünkben próbatétel, szenvedés, halál, de tudjuk, hogy mindezt már nem magunkra hagyottan, nem istennélküliségben éljük, hanem Istennel, a győztessel együtt, aki alászállt, és aki fölment a mennyekbe, hogy megmutassa nekünk az utat, amelyre Isten teremtett bennünket, s igazi emberségünket megtalálva így átjárja életünket a feltámadás hitének és Istennek az öröme, szeretete.

Mert „csak aki Krisztus békéjében él, aki gyökeret vert és megszilárdult az élő Igében, csak az tudja felismerni Krisztus képmását azokban is, akik semmiféle hitet nem vallanak” (Roger testvér, taizéi szerzetes).

Ezzel a bizonyossággal kívánom mindnyájunknak a feltámadt Jézus örömét és békéjét, hittel és imádsággal!

Felföldi László
pécsi megyéspüspök

Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Mudrák Attila – Feltámadt Krisztus Ludwig Moralt freskója (1854 körül) az esztergomi bazilikában; portré: Lambert Attila

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség