Az esztergomi szeminárium ötödéves, diakónusszentelésre készülő növendékei – köztük Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila, a Pécsi Egyházmegye papnövendékei - Blanckenstein Miklós pasztorális helynök vezetésével a fővárosban meglátogatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai telephelyét, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központját és a pestszentimrei katolikus plébánia karitászcsoportját. Tapasztalataikról a Magyar Kurír nyomán adunk képet.
Mit jelent a papság diakóniai küldetése? Milyen keretek között végez szeretetszolgálatot a Katolikus Egyház Magyarországon, és tevékenysége hogyan épülhet be a lelkipásztori szolgálat mindennapjaiba? Ha az ország egész szociális ellátórendszerét nézzük, a fele ma már egyházi fenntartásban működik. Ez az arány a gyermekvédelmi területen még magasabb, ott hetvenöt százalékról beszélhetünk, a nevelőszülői hálózat pedig csaknem teljes egészében egyházi fenntartású. Az Egyház mindemellett a legnehezebb területeken is jelen van, így a szenvedélybetegek, a pszichiátriai problémákkal küzdők, a halmozottan sérültek ellátásában. Mindez azt mutatja, hogy az állam elismeri az egyházi szerveztek szakértelmét a szociális gondoskodásban, és értékeli azt a többletet, amit az egyházi szerepvállalás mélysége jelent az ellátásban.
Blanckenstein Miklós pasztorális helynök a caritas socialis tantárgy oktatása során nagy hangsúlyt helyez arra, hogy megmutassa a papnövendékeknek a szociális munka gyakorlati megvalósulását. A szociális terület kiemelt helyet foglal el a papi szolgálatban, és a képzés során szerzett gyakorlati tapasztalatok hozzájárulnak egyfajta szociális érzékenység kialakulásához. A mostani szeretetszolgálati körút a szociális ellátórendszer három szintjére adott rálátást a kispapoknak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeket működtet és hoz létre, amelyek átvállalják az állami kötelezettségeket. Itt az intézményi megbízhatóságon és stabilitáson van a hangsúly. A Katolikus Karitász mozgalom, amely önkéntesei révén eljut az ország minden részébe és a külhoni magyarsághoz is. Működésében a hangsúly az önkéntességen van. A karitász kiválóan tudja mobilizálni a szociálisan érzékeny embereket, sokszor olyanokat is, akik nem feltétlenül tartoznak az Egyházhoz. Fontosnak tartom, hogy a pap aktív legyen ebben a szolgálatban, élére álljon a kezdeményezéseknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál Morva Emília közép-magyarországi régióvezető, a Szent Erzsébet Karitász Központban Csorba Gábor állandó diakónus, a főegyházmegyei karitász igazgatója mutatta be a tevékenységüket. Pestszentimrén a helyi karitászcsoport vezetője, Boda Éva, illetve a kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia csoportvezetője, Szigetvári Györgyné beszélt a kispapoknak a karitászmunka hétköznapjairól. Utunk során így két olyan szervezetet ismerhettünk meg, amelyek meghatározóak a magyarországi szociális munkában” – foglalta össze a látogatást Blanckenstein Miklós. A kispapok tapasztalatairól pedig az alábbiakban adunk képet.
(…)
A segítség belső elkötelezettségből fakad
A Pécsi Egyházmegye papnövendékeinek képzésébe beépül egy szociális év, amelynek során kórházban, idősotthonban és hajléktalanok között teljesítenek szolgálatot. „A szociális év alatt sokféle emberrel találkoztam, egyszer például zsoltárt imádkoztam egy zsidó asszonnyal. A kórházban nehéz volt elfogadnom, hogy gyakran csak egyetlen alkalommal beszélgethettem egy-egy beteggel. Az idősotthonban már megvolt a folyamatosság, minden látogatásnál onnan folytathattuk, ahová előző alkalommal eljutottunk. Így kialakulhatott egyfajta kötődés” – mesélte a korábbi tapasztalatairól Mihovics Szebasztián.
A szociális szervezeteknél tett mostani látogatásukból azt emelte ki, hogy a segélyszervezetek munkatársai, önkéntesei nem csak fizikai segítségnyújtást végeznek, hanem lelki útravalót is tudnak adni a rászorulóknak. „Ahogy a nehéz sorsú emberek között szerzett tapasztalataikról, a hozzájuk fűződő kapcsolatukról beszéltek, abból az derült ki számomra, hogy minden, amit tesznek, belső elkötelezettségből, hivatásból fakad. Ez a lelki indíttatás az alapja annak a szerető, segítő attitűdnek, amellyel az emberekhez viszonyulnak.”
Szebasztián is készül a jövőre. Úgy látja, az a legfontosabb, hogy a plébánosnak személyes kapcsolata legyen a rábízott emberekkel, és erre buzdítsa a híveit is. „Gyakori jelenség, hogy valaki utal a karitásznak ötezer forintot, s úgy érzi, ezzel kipipálta a segítségnyújtást. Azt pedig esetleg észre sem veszi, hogy a szomszédjánál kikapcsolták az áramot.”
Vajon én hol lennék, ha ilyen sorsom lett volna?
Miklovits Attila (Pécsi Egyházmegye) számára a szociális év a hajléktalanok között végzett szolgálat terén nyújtott maradandó tapasztalatokat.
„Sokat tanultam. Mentor kísérte a tevékenységünket mindhárom területen, és segített meglátni, miért fontos papként jelen lennünk a szeretetszolgálatban. Megértettem, hogy a diakónia egyrészt szolgálat, munka, másrészt nagy lelki ajándék. Lehet, hogy a kórházban csak az ötödik beteg fogadja a látogatásunkat, de érdeklődésünkre nagy meghatottsággal válaszol, azzal az örömmel, hogy Istennek gondja van rá. Ezért élünk meg mi sok élményt ezekben a találkozásokban. Ha egy hajléktalan elutasítja a beszélgetést, amögött gyakran az áll, hogy nem tud kapcsolódni az emberekhez. A vezetőnktől megtanultam: a hajléktalan számára az a legfontosabb, hogy valaki beszélgessen vele. Ha tehát elutasít, akkor próbálkoznom kell, ugyanis a legtöbb, amit tehetek érte az az, hogy leülök vele beszélgetni. El kell felejteni az előítéleteket, azt, hogy úgysem lehet szóra bírni. Amikor elmondják az élettörténetüket – ezek sokszor kitalált történetek –, nem egy esetben merült fel bennem a kérdés: vajon én hol lennék, ha ilyen sorsom lett volna? Az ember »ítélkező képességét« helyre tudja tenni ez a munka.”
Papként Attila nagy figyelmet akar majd fordítani a segítőkre. A szociális év alatt azt tapasztalta ugyanis, hogy sokszor belső érintettségből válik valaki segítővé, s ez együtt jár azzal a veszéllyel, hogy nagyon mélyen bevonódik a munkájába. Ezért szüksége lehet arra, hogy lelkivezetőként kísérje, segítse valaki.
A teljes szöveg ITT olvasható.
Forrás és fotó: Magyar Kurír / Trauttwein Éva, Lambert Attila
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
