Tamásiban, április 15-én tartotta a Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája a tavaszi ministránsnapot, melyre 9 és 16 év közötti fiatalok érkeztek a Pécsi Egyházmegye számos plébániájáról. A rendezvény megvalósításába egyházmegyénk papnövendékei, a cserkészek, hitoktatók és a Katolikus Karitász helyi önkéntesei is bekapcsolódtak. A program főpásztori szentmisével zárult.

Az évente két alkalommal, a hagyományok szerint tavasszal Tolna vármegyében, ősszel pedig Baranyában megrendezett ministránsnapot minden alkalommal katolikus iskolával rendelkező településen rendezik. Tavaly ősszel Komló, azt megelőzően Szekszárd volt az egyházmegyei ministránsnap házigazdája. Tamásiban első alkalommal vendégeskedett a rendezvény, ahova az egyházmegye 23 településéről érkeztek ministránsok: Bicsérd, Bóly, Dombóvár, Harkány, Hőgyész, Komló, Lánycsók, Mágocs, Máriagyűd, Mecseknádasd, Mohács. Olasz, Paks, Pécs, Pincehely, Siklós, Szajk, Szászvár, Szekszárd, Szentlőrinc, Szigetvár, Tamási, Tolna, Villány küldött ministránsokat az alkalomra. Többeket a plébánosuk személyesen is elkísért. A résztvevők száma meghaladta a 250 főt.

Ministransnap Tamasi 388

A rendezvény témája a húsvét második vasárnapján ünnepelt isteni irgalmasság vasárnapjához kapcsolódóan az irgalmasság volt, ugyanakkor a közelgő pápalátogatásra való készület is szerepet kapott. A programért felelős Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész elmondta, a találkozóval a ministránsok számára a kötetlen, önfeledt, közösségi kikapcsolódás nem ér véget, mert már a nyári ministránstábor előkészületei is folyamatban vannak, amelyet július 9-15. között rendeznek Gyönkön.

Ministransnap Tamasi 561

A ministránsnap élményeiről, emlékeiről az egyházmegyei ministráns referatúra egyik munkatársa írt beszámolót

A referatúra munkatársai néhány héttel korábban bejárták a helyszínül választott Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot, valamint felmérték, milyen eszközökre van szükség a zökkenőmentes szervezéshez. Miután a feladatokat kiosztottuk egymás között, a találkozót megelőző este, április 14-én Tamásiba utaztunk. A szállásunk a rendezvény helyszínéül szolgáló iskola kollégiuma volt, ahol a helyi hitoktatók bőséges, meleg vacsorával vártak bennünket.

Ministransnap Tamasi 021

Szombaton korán keltünk, egyeztettük a napirendet és elvégeztük az utolsó simításokat. Az első ministránsok már jóval 9 óra előtt ideértek. A regisztráció után a ruhatárban települések szerint lepakolhattak, majd ráhangoló játékban vehettek részt, melyet a tamási és a pincehelyi cserkészcsapat tagjai vezettek. Tíz órakor sor került a csapatok beosztására, továbbá az állomásvezetők elfoglalták az előzetesen előkészített állomáshelyüket. A nap témája az irgalmasság cselekedeti voltak, melyekre épültek az egyes állomások.

Ministransnap Tamasi 106

Az első helyszínen a Kinder tojások tartalma közül azokat kellett kiválogatni, melyek kapcsolatban állnak az irgalmassággal. Egy másik állomáson az irgalmasság testi cselekedeteit tartalmazó lufikat kellett kidurrantani, majd a cselekedet mellé szentek képeit rendelni. Olyan állomás is volt, ahol az irgalmas Jézust ábrázoló képet kellett kirakni, miután a gyerekek megválaszolták a kirakóshoz tartozó kérdéseket. Ezeken kívül volt néhány olyan állomás, mely nem kapcsolódott szorosan az irgalmasság fogalmához: ilyen volt például a liturgikus eszközökre épülő állomás, ahol a ministránsoknak meg kellett nevezniük egy liturgikus eszközt és hozzá kellett kapcsolniuk a funkcióját. A gyerekek tetszését igazán elnyerte az amőba állomás, ahol csak az Egyházzal kapcsolatos kérdések helyes megválaszolása után lehetett jelölni.

Ministransnap Tamasi 392

A magas létszámra való tekintettel minden állomás két párhuzamos helyszínen működött, így több, de kisebb létszámú csapatot tudtunk alakítani, ezért a 8-10 fős csapatok tagjai könnyebben tudtak kibontakozni. Délben ebéd következett, ám aki már korábban – vagy épp később – megéhezett, a büfében csillapíthatta étvágyát. Miután mindenki megebédelt, délután műhelyfoglalkozásokon vehettek részt a ministránsok. Sor került könyvjelző-készítésre, karkötőfonásra, szent háborúra, kosárlabdára és focira. Nem meglepő módon ez utóbbi volt a legnépszerűbb, de a szent háború is nagyon sok gyereket vonzott.

Ministransnap Tamasi 276

A tavaszi ministránsnap vetélkedőjét, egyúttal a ministránsnap vándorkupáját a Szigetvári Plébánia csapata nyerte: Somogyi emma, Csuka Benedek, Sáfrán Jenő, Kálmán Hunor és Kálmán Regő.

Ministransnap Tamasi 439

A találozó foglalkozásai 14.30-ig tartottak, amikor a zárómisére való felkészülés következett. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök celebrálta, a jelenlevő papok koncelebrálásával. Püspök atya értékes gondolatokkal gazdagította a ministránsokat, például Jézusnak az irántunk való szeretete, hiszen a ministránsnap témájaként az irgalmasság – emellett másnap az Isteni irgalmasság vasárnapját ünnepeltük.

Ministransnap Tamasi 513

A nap zárásaként összepakolás és kiértékelés következett. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ennyi mosolygó gyerekért öröm volt dolgozni, továbbá azt sem tagadhattuk, hogy fantasztikus csapatként működtünk együtt az egész nap folyamán.

Szöveg és fotó: Iloskics Mátyás, a Pécsi Egyházmegyei Ministráns Referatúra önkéntese

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség