Ferenc pápa 2023. április 28–30. közötti magyarországi apostoli útja alkalmával személyesen találkozik a püspökökkel, papokkal, lelkipásztori munkatársakkal, hitoktatókkal, köztük a Pécsi Egyházmegyéből érkező hívekkel, zarándokokkal, rászorulókkal.

A Szentatya április 28-án, pénteken délelőtt hivatalos udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában, majd kora délután találkozik a miniszterelnökkel, az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében.

Délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában találkozik a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. A bazilikába csak a meghívottak léphetnek be, ahova a Pécsi Egyházmegyéből mintegy 40 pap és lelkipásztori munkatárs kapott meghívást. A Szent István térre korlátozott számban várnak hitoktatókat, zarándokokat, akik kivetítőn követhetik az eseményeket.

Április 29-én, szombaton délelőtt Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozik a Rózsák téri Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, ahol a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász 8 munkatársa és 9 rászoruló kapott lehetőséget a Szentatyával való személyes találkozásra.

Szintén április 29-én, de már késő délután a Papp László Budapest Sportarénában 14-30 év közötti fiatalokkal találkozik a Szentatya. A 16.30 órakor kezdődő eseményen 11 ezer fiatal vesz részt, a Pécsi Egyházmegyéből mintegy 500-an érkeznek a találkozóra.

Ferenc pápa április 30-án, vasárnap 9.30-tól a Kossuth téren celebrál szentmisét, melyen külön regisztráció nélkül, a biztonsági ellenőrzést követően lehet részt venni. A kapuk a hajnali óráktól nyitva lesznek, a térre legkésőbb 8.15-ig lehet belépni, a helyeket érkezési sorrendben töltik fel. A Pécsi Egyházmegye számos plébániájáról vasúton, autóbusszal és személygépkocsikkal érkeznek zarándokcsoportok a liturgiára.

A Szentatya április 28 - 30. közötti, 41. apostoli útjának részletes programjai ITT találhatók. A látogatáshoz kapcsolódó minden eseményről a közmédia csatornái folyamatosan tudósítanak.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség