Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának április 29-i, szombati napja rendkívül mozgalmas és gazdag volt. Az alábbiakban a második nap összefoglalóját adjuk közre a Magyar Kurír nyomán.

Ferenc pápa – kifejezve szeretetét, együttérzését a legrászorultabbak iránt – április 29-én, szombat reggel magyarországi apostoli útja során magánlátogatást tett a Budapest XII. kerületi Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, melyben szociális intézmény, óvoda, általános iskola és különleges gyermekotthon működik. A beszámolót IDE KATTINTVA érik el.

papalatogatas 2 1

Ferenc pápa délelőtt a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel és az őket támogató szervezetek tagjaival találkozott. A Sant’Egidio közösség tagjai negyven fővel, a budapesti, pécsi, monori szegény és menekült barátaikkal a kertben várták a pápát örömmel, jó hangulatban.

A Szentatya szegényekkel való találkozásának megindító pillanata volt, amikor a találkozó végén a szendrőládi roma kórus tagjai, szép színes ruhákba öltözött asszonyok és fehér inges férfiak csodálatos énekükkel, tárt karokkal elénekelték Ferenc pápa felett az ároni áldást. A találkozón mások mellett Kanalas Brigitta máriapócsi édesanya is tanúságot tett életéről, hitéről. 

papalatogatas 2 2

A rendezvény után a helyszínen többen nyilatkoztak a találkozóról. Megrendítő a Szentatya közvetlensége –  Gondolatok a találkozásról Ferenc pápával a Rózsák terén. 

papalatogatas 2 4

Ferenc pápa a Rózsák terén található Istenszülő Oltalma templomba is ellátogatott, hogy kifejezze közelségét a görögkatolikus közösség felé is. 

img.4

Hilarion Alfejev, aki korábban a moszkvai patriarkátus külső egyházi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője volt, tavaly június 7-e óta pedig a magyarországi orosz ortodox egyházmegye kormányzója, április találkozott Ferenc pápával a budapesti nunciatúrán. 

Ferenc pápa 16.30-kor fiatalokkal találkozott a budapesti Papp László Sportarénában. A találkozón 11 ezer 14–25 év közötti fiatal vett részt az egész országból és a határon túlról. Az erről szóló összefoglalót és a Szentatya beszédét IDE KATTINTVA olvashatják. A program házigazdája Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke volt; köszöntőjét IDE KATTINTVA olvashatják. A fiatalok tanúságtételei pedig IDE KATTINTVA érhető el.

papalatogatas 2 3

Visszatérve a nunciatúrára, az ifjúsággal való találkozó után Ferenc pápa fogadta Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt, feleségével és gyermekeivel együtt. A családias hangulatú találkozó körülbelül tizenöt percig tartott.

A hagyományok szerint, amikor a jezsuita Ferenc pápa hivatalos látogatáson felkeres egy országot, mindig külön találkozik a helyi rendtársaival. Így történt ez magyarországi útján is. Az egyházfő a jezsuiták, azaz a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tagjait 18 órakor fogadta szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán. A jezsuiták több ajándékkal is készültek.

Forrás: Magyar Kurír / Szerző: Baranyai Béla / Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila, Csapó József, Turjányi Tuzson, Zuggó Zsolt

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség