A pécsi bazilika orgonaművész-zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc még Felföldi László 2021. január 6-i püspökszentelési miséjére készített új harmonizációt a Győzelemről énekeljen kezdetű eucharisztikus himnuszhoz, melynek akkordjai a budapesti pápalátogatás alkalmából celebrált Kossuth téri szentmisén is felcsendültek.

A szerző az új letétjét akkor zenekarra és kórusra alkalmazta. Azt lehet mondani, hogy ezek után a Kovács Szilárd által kottára vetett hangok saját utat jártak be: a himnusz előbb az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson hangzott el több alkalommal, akkor már egy nagyobb zenekari apparátusra átdolgozva, majd a 2023. április 30-ai, Ferenc pápa által a Kossuth téren celebrált szentmisén szintén Kovács Szilárd szerzeményének nagyzenekari változata csendült fel. 

„Lehet, hogy Őszentsége számára már valamelyest ismerősen csengtek a hangok, hiszen magyarországi vizitációi során többször is hallhatta a szentségi énekünk újabb feldolgozását. Bár én most egy másik áldozási éneket javasoltam a szervezőknek: az Itt jelen vagyon kezdetű népénekünket, azt is Rihmer Zoltán latin műfordításában a szélesebb bekapcsolódás és a világban való elterjesztés reményében. Mégis kifejezetten örülök és megtisztelő számomra, hogy a Szentatya jelenlétében újra felcsendülhetett a Győzelemről énekeljen, ráadásul ez valódi közösségi formában történt meg, több tízezer hívő éneke által, a szentmise egyik lelki csúcsában" - nyilatkozta Kovács Szilárd Ferenc.

Az orgonaművész szerzeményének nagyzenekari változatra történt átirata, mely a pápai szentmisén is hallható volt, Kovács Szilárd Ferenc dedikált YouTube-csatornáján is megtekinthető.

 

Fotó: Magyar Kurír

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség