Fogyatékkal élő embertársaink évről-évre visszatérnek a máriagyűdi kegyhelyre, ahol a május 19-én megtartott búcsún a Szűzanya oltalmát és közbenjárását kérték betegségeik, szenvedéseik és megpróbáltatásaik viselésében.

Az ünnepi alkalomra mitegy 130 sérült fiatal és kisérőik érkeztek Szajkról, Bólyból, Kozármislenyből, Siklósról, Pálfáról, Oldról, Belecskáról, Pécsről, Barcsról, Szekszárdról, Bonyhádról és Beremendről. A búcsúi ünnepi szentmisét Keresztes Andor mutatta be a Sarlós Boldogasszony-bazilikában. A plébános nagy örömmel és meghatódással teli szívvel köszöntötte a zarándokokat:

gyudibucsu6

Ti, akik most itt vagytok, külön-külön az Isten képmásai vagytok. Nem úgy, ahogy a világ gondolja, hanem úgy, hogy az Isten szeretetében mindnyájatok neve fel van írva. Életetekkel, létetekkel egy-egy Krisztus képmás néz általatok a szemünkbe és szól a szívünkhöz, hogy így öleljük körül ma a kegyhelyet és ünnepeljünk benneteket, mert az istenszeretőknek minden a javukra válik.

Kérem a Szűzanyát, hogy áldja meg és tegye széppé, teljesebbé ezt a napot, hogy megérezzük szívünkben a Jóistent, és tanuljuk meg tőletek visszatükrözni az ő képét, tisztán és feddhetetlenül - fordult a zarándokokhoz Keresztes Andor plébános.

gyudibucsu9

A liturgia után a fiatalok és kísérőik a Gyűdi Szűzanya,Tenkes-hegy Fehér Asszonya szobra előtt imádkoztak és kérték, hogy terjessze ki életük főlé ezüstös palástját.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Máriagyűdi Kegyhely

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség