Magyarországi látogatásáról a Vatikánba visszatérve Ferenc pápa köszönőlevelet küldött Dr. Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, melyet az alábbiakban adunk közre.

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Elnökének és kedves Püspök Testvéreimnek

Visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnek mondani, mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon.

Remélem, hogy ez a fáradságos munka kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálatotokkal, bőséges gyümölcsöt fog hozni. Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között.

Köszönetemet fejezem ki a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik nagylelkűen és szorgalmasan felajánlottak szolgálatukat, és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában. Remélem, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian a Jézus Krisztusba vetett hitben, az Anyaszentegyházhoz való hozzátartozásuk örömében és a missziós lelkületben növekedjenek.

Biztosítalak benneteket imáimról, és arra kérlek, hogy tegyétek meg ugyanezt értem. Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket.

Testvéri üdvözlettel,

Ferenc

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2023. május 4-én

Forrás: MKPK Sajtóosztálya

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség