A Pécsi Egyházmegye első egynapos, Regionális Ifjúsági Találkozóját október 14-én rendezték a pécsi Szent Mór Iskolaközpont tornacsarnokában. Az eseményen 14-35 éves fiatalok vettek részt, akiknek a létszáma a 100 főt is meghaladta – írja az egyik fiatal szervező, akinek a beszámolóját szerkesztve osztjuk meg.

A szervezőcsapat részéről többhetes előkészület előzte meg a találkozót. Az alapos tervezésnek köszönhetően az esemény zökkenőmentesen zajlott. Miután szombat reggel előkészítették a helyszínt, 9 órától érkeztek az első résztvevők és kezdetét vette a regisztráció. A helyszínre érkezők emelkedett hangulatáról a Betánia Közösség gondoskodott dicsőítő dalokkal. 10 órakor színpadra lépett a Szent Mór kórusa és felcsendült a Jesus Christ, You are my life című dal. A nagyszerű előadás után a szervezőcsapat két tagja, Hidász Glória és Fábián Bence osztotta meg a résztvevőkkel a hasznos tudnivalókat.

pecsi rit01

Ezt követően püspöki szentmisével folytatódott a program. Felföldi László megyéspüspök atya hangsúlyozta a közösség szerepét az ember életében, ezen belül is főként a családi, a baráti és a keresztény közösséget emelte ki, valamint a mai világban feledésbe merülő személyes kapcsolatok szerepére hívta fel a figyelmet.

pecsi rit20

Ezután lehetőség nyílt a pécsi közösségek számára bemutatkozni a közösségi életre vágyó fiatalok számára, akik megismerhették a Néri Szent Fülöp, a Boldog Brenner János Antióchia, a Katifi, a Misszió Pécs, a Lángnyelv és a Nyolc Boldogság Közösség tagjait, misszióját. A rendezvény szüneteiben a közösségek képviselői standjuknál várták az érdeklődőket és tették vonzóvá számukra hivatásukat. Miután a fiatalok a kérdéseik többségére választ kaptak, újra a színpadra szegezték tekintetüket, ahol Puskás Antal pálos szerzetes atya tett tanúságot. Antal atya beszélt gyermekkoráról, megtéréséről és hivatástudatáról, melyeket minden résztvevő követendő példaként hallgatott. A pálos szerzetes a tanúságtételét követően étkezés előtti imát vezetett, ugyanis ebédszünet következett. Az ebédhez a szendvicseket és a süteményeket a Katolikus Karitász biztosította.

pecsi rit12

13 órától további közösségek mutatkoztak be, köztük a Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája, a Sacré Coeur nővérek, a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Ferences Egyetemista Közösség és a Betánia Közösség képviselője. Ezt követően Golnerits Anna tett tanúságot. Anna kiemelte, hogy mekkora szerepet tölt be az életében, hogy tagja lehet egy keresztény közösségnek, továbbá azt is, hogy, a Boldog Brenner János Antióchiában tudta igazán elmélyíteni a hitéletét. Kiscsoportos megosztás következett ezután: a résztvevők 6-8 fős csoportokban számoltak be egymásnak arról, hogyan érintették meg őket a tanúságtételek.

pecsi rit42

A tartalmas beszélgetések után a nap a Nyolc Boldogság Közösség nővérei által vezetett szentségimádással, közbenjárással és dicsőítéssel folytatódott. A zenei szolgálatot ezalatt is a Betánia Közösség biztosította. Az Oltáriszentség kihelyezése után mindenki kapott egy darab gyurmát, amiből a nővérek tanácsára azt kellett megformázni, amit a legjobban szeretünk önmagunkban. Miután ezt mindenki teljesítette, felajánlottuk ezt a figurát és az Oltáriszentség mellett az Úr színe elé járultunk vele.

pecsi rit09

A menny és a föld összeért, amikor a több, mint 100 fiatal együtt lépett az Úr felé. A dicsőítés igazán magával ragadta a fiatalokat, és aligha bánta bárki is, hogy a tervezettnél fél órával tovább tartott. Az elköszönés után a további regionális találkozók időpontjait hirdették ki. A következő találkozó Dombóváron lesz október 21-én, melyre már javában zajlanak az előkészületek.

pecsi rit06

A Dombóvárról érkező szervezők: Magyarfalvi Géza és Krisztina, valamint Kovács Anna és Fábián Bence átvették a találkozó jelképéül szolgáló keresztet Kovács József ifjúsági referens atyától. Végül József atya színpadra hívott mindenkit, aki részt vett a pécsi találkozó létrejöttében. A pécsi szervezőcsapat tagjai voltak: Bella Mercédesz, Fábián Bence, Gál Barnabás, Harsányi Viktória, Hidász Glória, Kirsch Péter Kristóf, Kiss Márton Péter, Németh Dávid, Németh Zsófia, Szakmári Eszter és Tompity Vanda.

Szöveg és fotó: Fábián Bence, Pécsi Egyetemi Lelkészség

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség