Immár 15. alkalommal, idén október 19-én a Magtár Rendezvényközpontban tartották a régi hagyományokkal rendelkező Dankó Ilona szavalóverseny egyházmegyei döntőjét, ahova 17 településről érkeztek verselő gyermekek. A rendezvényt Felföldi László pécsi megyéspüspök nyitotta meg, a résztvevőket a szervezők képviseletében Péterfia Zoltán hitoktató köszöntötte.

A főpásztor szándéka szerint a korábbi évek egyfordulós szavalóversenye idén három fordulós megmérettetésre bővült, hogy minél többen és nem csak hittanra járó 6-18 éves fiatalok kapcsolódhassanak be. A plébániai elődöntőket márciusban tartották, a középdöntőknek áprilisban Pécs, Mohács, Szekszárd, Paks, Tamási, Dombóvár és Szekszárd volt a helyszíne.  

2023 szavaloverseny 07

A Pécsett öt korcsoportban megrendezett döntőre ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök, aki kifejezte köszönetét a gyermekeket felkészítő szülőknek, hitoktatóknak és pedagógusoknak, a verstanulást vállaló résztvevőknek, valamint a rendezvénysorozat szervezőinek.

2023 szavaloverseny 06

A főpásztor köszöntőjében az élet három legfontosabb személyiségformáló erejének nevezte a teremtett világ szép képi megjelenítése, a szép zene és a szép vers vagy próza harmonikus egységét. Úgy fogalmazott, hogy az az ember, aki nem engedi be a szépet a szívébe, annak az élete sivár, ezért arra biztatta a résztvevőket, hogy rendszeresen olvassanak, hallgassanak és nézzenek harmonikusan szépet.

2023 szavaloverseny 17

A gyermekek versmondásban történő megmérettetése kapcsán a püspök kiemelte, hogy nem a helyezéssel járó győzelem számít, mert minden résztvevő azzal, hogy beengedte a szívébe a szépet, hogy verset tanult és eljött szavalni, már győzött. Beszéde végén a főpásztor, aki maga is nagy rajongója és rendszeres olvasója a verseknek, ezúttal Móra Ferenc egyik gyermekversét hozta el és osztotta meg a résztvevőkkel.

2023 szavaloverseny 12

A Dankó Ilona szavalóverseny az 1893-1952-ben Szegeden élt tanítónőnek állít emléket, aki rajongott a versekért és a vele kapcsolatba került gyermekekkel is megszerettette a versek világát.

2023 szavaloverseny 20

A Pécsi Egyházmegyében 2023-ban megrendezett Dankó Ilona szavalóverseny döntőjének helyezettjei:

 

I. HELYEZETT

II. HELYEZETT

III. HELYEZETT

KÜLÖNDÍJ

I. korcsoport 

Lantos Gergely (Tevel)

Nieder Anna Sára (Tamási)

Fekete Hanna (Paks)

Maglódi Lilien (Hobol)

II. korcsoport

Kreiner Kíra (Komló)

Komáromi Zsóka (Tamási)

Hargitai Zalán (Szekszárd)

 

III. korcsoport

Radó Bertalan (Szekszárd)

Horváth Balázs (Pincehely)

Nagy Johanna (Szekszárd)

Kollár Barka (Paks), Nagy Balázs András (Szekszárd)

IV. korcsoport

Nagy Ágnes (Komló)

Koppány Vászoly (Szekszárd)

Wéber Alíz (Szekszárd)

Berta Léna Gréta (Szekszárd), Bosztonics Áron (Szigetvár)

V. korcsoport

Kékkői Katalin Kitti (Szajk)

     

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség