Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának tizenhét Magyarországon szolgáló szerzetese vezetett magyar nyelvű városmissziót november 30. és december 3. között Pécsett. A verbita misszionáriusok külön találkoztak a fiatalokkal, a ministránsokkal, valamint helyi közösségekkel, akiket közös imádságra, szentmisére és tanúságtévő előadásokra vártak Pécs három templomában. A misszió advent első vasárnapján a székesegyházban celebrált püspöki szentmisével zárult. A Pécsi városmisszió első két napjának összefoglalóját közöljük.

A verbita szerzetesek a világ egyik legnagyobb missziós szerzetesrendjének tagjai, melyben papok és testvérek egyaránt élnek és dolgoznak. Közösségeik óriási gazdagsága a nemzetköziség. Sokféle kultúrából származó szerzeteseik élnek együtt a missziósházakban, tanúságot téve arról, hogy a testvéri együttélésnek nem lehet akadálya a különbözőség. Soknemzetiségű közösségeik az Egyház sokszínűségét kívánják bemutatni. Missziós szolgálatuk során is magukkal viszik és elénk élik sokszínű hagyományaikat.

2023 12 verbita pius 16

Ma a világon több mint 6000 verbita szolgál missziókban a világ számos országában. A magyar rendtartományban jelenleg Indonéziából, Lengyelországból, Indiából, Ghánából, a Fülöp-szigetekről és Kongóból érkezett misszionáriusok élnek. 

2023 12 verbita pius 15

A verbiták karizmája Isten országának, a szeretetnek, mint az emberiség egyetlen közös céljának a hirdetése. A pécsi városmisszió imádságos alkalmain és tanúságtételeik során is arra buzdították a résztvevőket, hogy tudatosan keressék és éljék Isten országát az életükben.

2023 12 verbita pius 25

A pécsi városmisszió első állomása november 30-án a Munkás Szent József tiszteletére felszentelt gyárvárosi templom volt, ahol missziós rózsafüzért imádkoztak, szentmisét mutattak be és előadásban tett tanúságot Krisztus országáról, hivatásáról, küldetéséről a Fülöp-szigetekről érkezett misszionárius, Elmer atya.

A városmisszió második napján, december 1-jén Siklóson a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Imre Katolikus Általános Iskolába látogattak, ahol énekeltek, beszélgettek és együtt imádkoztak a gyerekekkel. Nap közben hitoktatókkal és egyházmegyés papokkal találkoztak, kora este pedig a Jézus Szíve templomba érkeztek az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományában szolgáló szerzetesek, köztük Varga János magyar származású verbita, aki 20 éven át Argentínában teljesített missziós szolgálatot. 

2023 12 verbita pius 34

A köznyelvben inkább Pius néven ismert templomban missziós keresztúti imádság és a ghánai énekes-zenés tanúságtétel mellett szentmisén ünnepelték a résztvevők Isten országában való összetartozásukat. A liturgián jelen volt dr. Kvanduk Frigyes, a Pius-templom plébánosa is.

2023 12 verbita pius 27

Varga János verbita a szentmise homíliájában Isten országának egyetemlegességéről beszélt. A misszionárius kiemelte, Jézus tanításában arra törekedett, hogy egészséges fogalmi kép alakuljon ki bennünk Isten országáról, melyet a szeretet jellemez.

2023 12 verbita pius 24

A szeretetet minden ember megérti, mert mindenki tud szeretni, ugyanakkor szerethető is egyben. Isten országának polgáraként érdemes azonban fejlődni, hogy egyre jobban értsük és beszéljük a szeretet nyelvét, hogy elkerüljük a félreértéseket. Jézust is félreértették és megvádolták képtelen dolgokkal, csak azért, mert vádlói nem értették a szeretet nyelvét, még kevésbé a szenvedés nyelvét.

2023 12 verbita pius 31

Az Isten országáról szóló szentbeszédében Varga János annak örökkévalóságát hangsúlyozta, melyre Jézus felkészített, és a Szentírás tanúsága szerint többször úgy fogalmaz, hogy Isten országa köztetek van (vö. Lk 17,21). Ez azt jelenti, hogy már a földi létben is jogosultak vagyunk Isten országának a javait élvezni – mutatott rá beszédében a verbita. Ilyen jogosultság és privilégium például a bűnbocsánat szentsége.

2023 12 verbita pius 39

Ha valaki gyónni szeretne, de nincs megkeresztelve, akkor előbb meg kell keresztelkednie, mert a gyónás Isten országának polgára számára adott privilégium. Ilyen előny még a szentáldozás, melyben Isten országának polgáraként jogosultak vagyunk Krisztus szent testével táplálkozni, már amennyiben a kegyelem állapotában vagyunk, továbbá Isten országának polgáraként jogosultak vagyunk az örök életre is.

2023 12 verbita pius 46

Az Úr Jézus az életével tett tanúságot, hogy megértsük milyen ajándékokat adott nekünk. Nem szégyen tanulni és kérni őt, hogy növelje a hitünket, hogy egyre jobban felismerjük Isten országát – zárta Varga János verbita a Pius-templomban celebrált elmélkedését a Pécsi városmisszió második napján a Pius-templomban.

2023 12 verbita pius 48

Varga János verbita homíliája a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető.

 

A városmisszió 3-4. napi történéseinek összefoglalója ITT TALÁLHATÓ!

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség