Az Isteni Ige Társasága Magyar Rendtartományának Magyarországon szolgáló szerzetesei által vezetett, 4 napon át tartó magyar nyelvű városmisszió 3. napja december 2-án ministránsnappal, este közös szentmisével, missziós előadással és imádsággal folytatódott a Szent Erzsébet-templomban, majd püspöki szentmisével zárult advent első vasárnapján a pécsi székesegyházban.

A pécsi városmisszió első állomása november 30-án a Munkás Szent József tiszteletére felszentelt gyárvárosi templom volt, ahol missziós rózsafüzért imádkoztak, szentmisét mutattak be és előadásban tett tanúságot Krisztus országáról, hivatásáról, küldetéséről a Fülöp-szigetekről érkezett misszionárius, Elmer atya.

2023 12 verbita ministrans 25

A városmisszió második napján, december 1-jén Siklóson a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Imre Katolikus Általános Iskolába látogattak, ahol énekeltek, beszélgettek és együtt imádkoztak a gyerekekkel. Később hitoktatókkal és egyházmegyés papokkal találkoztak, kora este pedig a Jézus Szíve templomba érkeztek a szerzetesek. A városmisszió első két napjának összefoglalójáról további részletek ITT olvashatók.

2023 12 verbita ministrans 15

A városmisszió 3. napján egész napos ifjúsági programot szerveztek a 10-14 éves korosztály számára a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban, ahol Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész köszöntötte a fiatalokat. Reggeli áhítattal indították a programot, melyben lelkiségi gondolatok és az Indiából, Indonéziából, Lengyelország, Ghánából, Kongóból, Angolából, a Fülöp-szigetekről érkezett misszionáriusok személyes történeteinek izgalmas részletei, valamint közös játék és vetélkedők is helyet kaptak a gyermekeket megszólító énekes-zenés, lendületes és vidám stílusban, melyet a programon készült képek tanúsága szerint is nagyon élveztek a fiatalok. A ministránsnap történéseit Felföldi László püspök is a gyermekek között helyet foglalva követte nyomon.

2023 12 verbita ministrans 07

A résztvevők közösen énekeltek magyarul és a misszionáriusok anyanyelvén is megszólaló egyházi énekeket Elmer, Tijo, Richard, Fransis, Lourdu, Bona és Fabien atya, Alex, Gabriel, Festus, Kalumbo, Jimson és Zoltán testvér, valamint világi segítőik, Dávid és Imre tanúságtevő közreműködésével. A ministráns nap ifjúsági misével zárult a Szent Mór Iskolaközpontban.

2023 12 verbita ministrans 06

A harmadik nap este a Szent Erzsébet-templomban missziós rózsafüzérrel, szentségimádással, szentmisével, majd indonéz misszionáriusok tanúságtevő előadásával folytatódott. A missziós, zenés közösségi alkalmon jelen volt Pavlekovics Ferenc plébános is.

2023 12 verbita zaro szentmise 05

A 4 napon át tartó városmissziót december 3-án, advent első vasárnapján zárták – érdekes egybeesés, hogy éppen a missziók védőszentje, Xavéri Szent Ferenc, az evangéliumot a helyi szokásokba és hagyományokba beépítő áldozópap, Ázsia apostola liturgikus ünnepnapján - a pécsi székesegyházban.

2023 12 verbita zaro szentmise 17

A szentmise főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint verbita lelkipásztorok: Fransis atya, Lourdu atya, Elmer atya, Bona atya, Fabien atya és Tijo atya.

2023 12 verbita zaro szentmise 38

Felföldi László püspök köszönetet mondott a verbita atyáknak, testvéreknek, papnövendékeknek és a világi szolgálattevőnek, hogy elfogadták meghívását a pécsi városmissziós szolgálatra. A főpásztor kifejezte reményét egy majdani újbóli misszió megvalósítására, melyben – mint fogalmazott - ismét együtt szolgálhatják Isten ügyét és szeretetét, majd pedig külön megköszönte az ifjúság és a fiatalok missziós programokon való nagyarányú részvételét.

2023 12 verbita zaro szentmise 25

A szentmise homíliájában Felföldi László advent titkáról elmélkedett, mely megtanít mindnyájunkat a várakozásra. Korunk egyik nagy kihívása ugyanis a várakozás, mivel nem tudunk várni, kivárni, megvárni és valóságosan jelen lenni az életünkben. A várakozás készenlét és nem tétlenség, várakozás közben figyelünk valamire, aminek a bekövetkezésére készen állnunk. Ehhez azonban éberen és figyelve jelen kell lenni, nem elfelejtve közben, hogy miért vagyunk jelen.

2023 12 verbita zaro szentmise 16

Ebben a várakozásban az advent ajándék és gazdagság számunkra. Az adventi fényeket azonban otthonainkban, a családi asztalnál kell megéljük, ahova telefon nélkül leülve, csak egymásra figyelve merjünk beszélgetni magunkról, a másikról, életről, hitről, Istenről és Isten szaváról, és arról a különleges ajándékról, melyet Isten készít nekünk, és amelyre karácsonykor ráirányítja figyelmünket: Itt vagyok, veled vagyok, veled akarok lenni, számíts rám, én is számítok rád – hangzott a főpásztori tanítás advent első vasárnapján.

2023 12 verbita zaro szentmise 23

A szentmise zárásában Chavvakula  Lourduraju dél-indiai származású verbita szerzetes, lelkipásztor köszönetet mondott Felföldi László megyéspüspöknek a meghívásért és a pécsi városmisszió megtartásának lehetőségéért, valamint a testvéri fogadtatásért a missziós programokat befogadó plébánosoknak és közösségeknek.

2023 12 verbita zaro szentmise 48

A misszionárius beszédében kiemelte, nem csak a papoknak és szerzeteseknek, hanem minden megkeresztelt embernek missziós lelkületűnek kell lenni, ami azt jelenti, hogy hirdetniük kell az evangéliumot. Mindnyájan meg vagyunk hívva arra, hogy hirdessük Krisztust embertársainknak, mert ez a legfőbb szeretet, amit ki tudunk fejezni irántuk. Krisztus számít ránk, mindnyájunkra, mert fontosak vagyunk neki és minket is arra küld, hogy az Isten nagy tetteiről tegyünk tanúságot. Jézus Krisztus téged, engem, mindnyájunkat küld ebbe a világba. Először is ott, ahol élünk, ott kell apostolkodnunk, ott kell jelen lennünk, hogy hirdessük az ő nagy teteit (vö. 1Pét, 2,9).

2023 12 verbita zaro szentmise 26

Köszöntője zárásaként Chavvakula  Lourduraju ünnepélyesen átadta Máger Róbert székesegyházi plébánosnak az Indonéziáról érkezett és az elmúlt időszakban a bonyhádi családok által befogadott, a Missziós Madonnát ábrázoló fából készült szobrot, hogy az elkövetkező időszakban a pécsi családok fogadhassák be otthonaikba.

2023 12 verbita zaro szentmise 58

Máger Róbert plébános megtiszteltetésnek nevezte a Missziós Madonna befogadásának lehetőségét, segítve, hogy általa a következő esztendőben a pécsi családok is növekedhessenek a hitben, a reményben és a szeretetben.

2023 12 verbita zaro szentmise 51

Az advent első vasárnapján celebrált missziós zárómise a bazilika déli bejáratánál található, a XX. század elejéről származó missziós kereszt megáldásával ért véget.

A liturgiáról készült felvétel megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség