A pécsi székesegyház négy tornya ebben az évben nélkülözni kényszerül a mára szimbólummá vált adventi díszvilágítását, melyet teljes pompájában adventi koszorúként is szoktak emlegetni. Egy szeptember végi viharban történt villámcsapás következtében meghibásodott az épület világítástechnikai vezérlése, mely – egyéb kiemelt funkciókon túl – a tornyok megvilágításáért is felel.

A székesegyházban celebrált szentmisék résztvevőinek talán egy ideje már feltűnt, hogy az épület belső terében több lámpa nem világít, többek közt az ambónál felolvasók dolgát is ún. spotlámpa segíti. Az épület világítástechnikai meghibásodása csak egy része annak a komoly viharkárnak, melynek következtében a székesegyház négy tornya – a díszvilágítás 2016-os elkészülte óta első ízben – idén nem jelzi az adventi vasárnapok beköszöntét.

A hiba feltárása jelenleg is folyamatban van, a szakemberek szerint a meghibásodás elhárítása nem fejeződik be karácsonyig, így az adventi időszak szimbolikus színei, a lila és a rózsaszín, a tornyok díszvilágításában idén biztosan nem köszönnek vissza.

A székesegyház adventi díszvilágítása – ha működik a vezérlés – követi az adventi koszorú gyertyáinak színeit. Az előkészület időszakának első két vasárnapján a bűnbánati jellegre utaló viola (lila) színű megvilágítás a visszafogottságra, megtérésre és a bűnbánatra indít. Advent harmadik vasárnapján már előre tekintünk az ünnep közeledtére, elővételezzük a karácsony örömét, egy kissé enyhítünk a bűnbánati szigorúságon, erre utal a harmadik torony rózsaszín megvilágítása, amely a lila szín világosabb árnyalataként jelenik meg és tudatosítja bennünk az adventi készületi idő valódi okát. Advent negyedik vasárnapján, mint egy adventi koszorú, immár teljes pompájában világít mind a négy torony, melyek közül a negyedik szintén lila ködbe burkolózva jelzi a karácsony közeli beköszöntét, az Úr Jézus születésének ünnepét.

Ha az idei adventben a tornyok díszvilágításában nem is, de a liturgiákban, az adventi koszorúkon és remélhetőleg a személyes életünkben mindnyájunk szívében visszaköszön a várakozás, a készület és az Úrral való találkozás öröme.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség