Ünnepi szentmisén adtak hálát az eltelt 25 év kegyelmeiért a pécsváradi plébániához tartozó, 166 főnyi lélekszámú Kékesd település Szent Mihály-templomában a helyi Kolping közösség tagjai január 27-én.

A szentmise főcelebránsa Lovász Zsolt plébános volt, koncelebrált Antal Géza címzetes apát, nyugalmazott lelkipásztor, a közösség korábbi plébánosa, valamint dr. Kajtár Edvárd egyházmegyés pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai tanára.

A Kolping mozgalom Kolping Adolf (1813-1865) katolikus pap nevéhez fűződik, aki 1849-ben hívta életre a Katolikus Legényegyletet, mellyel fiataloknak kívánt segítséget nyújtani közös művelődés és önsegélyezés megszervezésével. A társadalom megváltoztatását az egyes emberek megváltoztatása által akarta elérni. Célja elkötelezett keresztények nevelése volt, akik képesek felelősen helytállni a családi életükben, a hivatásukban és a társadalomban. Szándéka szerint a kereszténységet életszerűen és bátran be kell vinni a gyakorlati életbe.

Magyarországon 1856 májusában a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban személyesen alapította meg az első egyesületet. Ma 72 Kolping Család Egyesület működik hazánkban, plébánia közösségekhez kötődve.

Kungl Jánosné, a Szent Mihályról elnevezett kékesdi Kolping Család Egyesület alapítója köszöntötte a megjelenteket, méltatva az elmúlt 25 év történéseit, közte a kékesdi Szent Mihály-templom összefogás és küzdelmek árán történt felépítését.

 2024 01 27 kekesd kolping 03

A szentmise homíliájában Lovász Zsolt plébános a szentírási olvasmányok magyarázatában arra figyelmeztetett, hogy életünk útján ne a földi gondok halmozzanak el bennünket, ne a nehézségeken törjük a fejünket, hanem arra, amire meghívott minket az Isten. Mint fogalmazott, a keresztény ember szabad ember, az öröm embere, egyben tanúságtevő ember is.

2024 01 27 kekesd kolping 10

A vihar lecsendesítéséről szóló evangéliumi részlet üzeneteként a plébános kiemelte: Jézust a tanítványok magukkal vitték (vö. Mk 4,36). Mi hogyan tudjuk magunkkal vinni Jézust a mindennapi életünkben - tette fel a kérdést a szónok, majd hozzátette: a szentáldozással, melyben Jézus az Eucharisztia kenyerével és borával bele akar épülni a testünkbe, életünkbe, de Jézus Krisztust visszük magunkkal akkor is, amikor magunkkal viszünk egy mondatot a szentmise igeliturgikus részéből, mert a Szentírás szava ma is eleven és alakítja az életünket - zárta elmélkedését a jubiláló közösség plébánosa.

2024 01 27 kekesd kolping 06

Az évfordulót ünneplő szentmise a Szent Mihály-imával ért véget, majd a találkozó szeretetvendégséggel zárult.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség