Egy éven át tartó teljes külső-belső felújítást követően immár templomának falai között ünnepelheti az Eucharisztiát a tamási katolikus közösség, melynek örömére ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök január 31-én a Nagyboldogasszony templomban. A főpásztor megáldotta az állami és egyházi támogatásból, valamint cégek és magánszemélyek adományaiból felújított templomot.

Az ünnepi eseményen jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Süli János országgyűlési képviselő, Deák Krisztina műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár, Tamási Horváth Imre nyugalmazott lelkipásztor, a templom korábbi plébánosa, a település vezetői, valamint egyházi és civil meghívottak, továbbá Tamási katolikus közössége.

2024 01 31 tamasi 20

Az egyházközség hittanos gyermekeinek ünnepi műsorával kezdődött ünnepségen Csibi Imre plébános név szerint mondott köszönetet a felújítási munkálatokban közreműködőknek, a támogatóknak és az adományokkal segítőknek.

2024 01 31 tamasi 14

A lelkipásztor köszöntőjében kiemelte: „Ez az ünnep Istenről és az Isten felé forduló hitünkről szól és arról, hogy hitünket megújuló keretek között egyre méltóbban, egyre ünnepélyesebben, egyre elmélyültebben szeretnénk és akarjuk megélni".

2024 01 31 tamasi 06

Az ünnepi köszöntések sorában a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós kifejezte örömét, hogy a templommegáldás ünnepén, mely egybeesett Bosco Szent János, a szalézi rend alapítójának liturgikus ünnepnapjával, akinek az önzetlen szeretetről és a másokra való odafigyelésről szólt az élete, az ünnepi műsorban közreműködő gyermekek épp Don Bosco életéből vett részleteket jelenítettek meg, és ők a Don Bosco szemléletéből merítő oktatás folytatólagos képviselői.

2024 01 31 tamasi 23

Majd az államtitkár személyes emlékeit felidézve osztotta meg a hallgatósággal az erősen leromlott állapotú templom felújításának 2018 decemberében született tervét, amikor részt vett egy, a templomban bemutatott gyászmisén.

2024 01 31 tamasi 37

Az ünnepséget követő hálaadó ünnepi szentmisén Felföldi László megyéspüspök köszönetét fejezte ki a felújítás támogatóinak és névtelen segítőinek, a templom takarításában részt vett mintegy 140 önkéntes segítőnek, az ünnepi műsorban közreműködött ministránsoknak, akik mind hozzáadták a maguk részét és szolgálatát ehhez az ünnephez. A főpásztor azt kérte a tamási közösségtől, hogy legyenek büszkék magukra, hogy ezt a hatalmas feladatot meg tudták valósítani, ahogyan a felújítást kivülről nyomon követőek is büszkék a tamási katolikus közösségre. 

2024 01 31 tamasi 41

„Ez az ünnep egy kiáltás a világ felé innen, Tamásiból. Egy kiáltás, hogy hiszünk az emberben, hogy tudunk és képesek vagyunk hinni Istenben és ebből a hitből közösség születik, melyből erősödik a család és ebből születik a jövő" - fogalmazott a főpásztor.

2024 01 31 tamasi 34

A püspök az Isten áldását kérte a megújult templomra, az abban dolgozók szolgálatára és az oda betérő imádkozókra, majd a szentmise szeretetvendégséggel ért véget. A liturgia zenei szolgálatában a templom megújult orgonáján közreműködött Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója.

2024 01 31 tamasi 33

Tamásiban az 1700-as évek elején épült, Nagyboldogasszony pártfogásában ajánlott barokk templomot nem kímélte az elmúlt csaknem 300 év. A rendkívül rossz állapotba került épület teljes külső és belső feltárási, valamint felújítási és munkálatai 2022 őszén kezdődtek meg régészek, építészet-történészek, műemlékvédelmi szakmérnökök és építészek összehangolt közreműködésével.

A feladatok koordinálására a tamási katolikus közösség egy hét fős csapatot delegált, akik Csibi Imre plébános vezetésével azonnal reagálni tudtak a számtalan felmerülő jogi, pénzügyi és műszaki kérdésekre.

2024 01 31 tamasi 48

A magyar állam 548 300 000 forintos, valamint a Pécsi Egyházmegye támogatásával és a helyiek adományaiból megvalósult munkálatok rekord gyorsasággal, 2023 végére fejeződtek be.

A tényleges munkálatok 2022 telén ultrahangos talajradar-vizsgálattal kezdődtek. A feltárások során a templom hajójában megtalálták Győri Mátyás, a templom 1725-ben elhunyt első plébánosának sírját, akinek a tiszteletére emléktáblát helyeztek el az épület falán. A sírhely figyelembevételével készült el az új padlózat, melyben korszerű hőszivattyú-rendszerű padlófűtést alakítottak ki és új burkolatot kapott a karzat és a kórus padlószintje is.

2024 01 31 tamasi 38

Restaurálták a szentély padlózatát, valamint a két főoltár lábazati elemeit, továbbá a rendkívül leromlott állapotú mennyezetet és annak freskóit is. Elvégezték a falak festését, a nyílászárók restaurálását, illetve szükség szerinti cseréjét. Teljes belső épületgépészet-csere, így az erős- és könnyűáram, a világítástechnika és a fűtésrendszer-cseréje, napelem, illetve új kazán beépítése történt.

2024 01 31 tamasi 22

Teljes felújításon esett át a templom barokk építésű orgonája, melynek 40 millió forintos felújítása egy magánszemély adományából valósult meg. A hangzásában és megjelenésében is gyönyörű orgonát a Pécsi Orgonamanufaktúra rekonstruálta. A barokk orgonaszekrény belsejébe egy teljesen új, több, mint ötszáz orgonasípból álló rendszert építettek be, amelyen műhelyükben korábban egy éven át dolgoztak. Az újjászületett orgona helyszíni beépítése öt napon át tartott.

A templom külső felújításában az elkorhadt faszerkezeteket kicserélve új tetőszerkezetet alakítottak ki, megújult a torony sisakja, hőszigetelést és új vakolatot kapott az épület, felújították a párkányzatot és a lábazatot, kicserélték az ereszcsatornát és a villámhárító rendszert, restaurálták a homlokzat szobrait, majd a galambok ellen védő rendszert építettek ki.

2024 01 31 tamasi 04

A templomban folyó munkálatokkal párhuzamosan a plébánia és az épületek külső környezete is megújult. A plébánián hőszigetelési, burkolási, festési és szerelvényezési munkálatokat végeztek. Teljesen átalakították a plébánia előkertjét, továbbá a templom környékét is parkosították. Újraépítették a templomkertet körbevevő kőfalat. Kitermelték a kert elkorhadt fáit, megfiatalították a még menthetőket, a nem őshonos növényeket pedig kiirtották. Sétányrendszert alakítottak ki padokkal, szemétgyűjtőkkel. A kert déli szegletében egy kis szabadtéri színpadot állítottak fel faborítású ülőhelyekkel, áramvételi, hangosítási lehetőséggel, mely a közösség rendezvényeinek – óvodai, iskolai ünnepségeknek, nyáresti koncerteknek – ad majd otthont a jövőben.

A munkálatok egy év alatt készültek el, így 2023 karácsonyát már a megszépült templom falai között ünnepelhette az egyházközség, mely a felújítás ideje alatt a tamási evangélikus templomban tartotta a katolikus szertartásokat.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség