Legyél te az, aki a kereszt jele által felújított belső szobájában elsőként pillantja meg a mennyország panorámáját és
meghallja a feltámadt Jézus szavát! - olvasható a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség (PEKEL) által összeállított, a nagyböjti lelki elmélyülést segítő füzetben. A PEKEL első ízben 2023 adventjében jelentetett meg lelkigyakorlatos kiadványt, a fogadtatás sikeréből merítve pedig immár a második alkalommal forgathatja az olvasó az immár hagyományosan Világosító címet viselő füzetet.

A Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a PEKEL közös kiadványa a szerkesztők szándéka szerint azzal a céllal született, hogy segítse az olvasót a nagyböjti időszakban, hamvazószerdától kezdve a nagyhéten át egészen húsvétig, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére felkészülni.

A 74 oldal terjedelmű kiadványban ezúttal is grafikai jelek igazítanak útba a napi szentmise szentírási szakaszai, egyházmegyénk lelkipásztorainak gondolatai, egyházközségeink családjainak rövid tanúságtételei és a napi imádságok között, melyek abban nyújtanak segítséget, hogy húsvétkor valóban megéljük a feltámadott Krisztussal való találkozás örömét.

vilagosito1

A nagyböjti Világosító főpásztori köszöntőjében Felföldi László pécsi megyéspüspök arra figyelmeztet, hogy Istenre figyelésünk alappillérévé kell tenni a csendben való ráfigyelést, ahogy Jézus is azért ment a puszta csendjébe, hogy ott az Atya szavára figyeljen. Ebben a jelenlétben és ráfigyelésben segíti a böjt: a testi, szellemi, lelki csend. A mi böjtjeinknek is ez ad értelmet és lényeget. De a böjt és minden lemondás, áldozatvállalás is csak annyiban lehet jó és hasznos, amennyiben segít és erősít az Istenre való figyelésben, a tisztább hallásban, a mélyebb kapcsolatban – olvashatjuk a főpásztor gondolatait a Világosítóban.

vilagosito2

A füzet ötletgazdája Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész. A kiadvány létrejöttében közreműködtek: Antal Géza, Asztalos Gábor, Bartha Zsolt, Battonyai János, Bella Mercédesz, Bukovics István, Cziglányi Zsolt, Csonka Laura, Csősz István, Csullag Gábor, Dallos Tamás, Darnai József Ágoston, Erb József, Fekete Zoltán, Felföldi László, Horváth Sándor, Kárász Gábor, a Karl család, Keresztes Andor, Kocsis László, Koósz Roland, Kovács Ferenc, Kovács József, Kövesi Ferenc, Kutas Attila, Kürtösi
Krisztián, Lábár Tamás, Máger Róbert, a Magyarfalvi család, Mihovics Szebasztián, Miklovits Attila, Molnár Erik, Molnár Péter,
Nagy Norbert, Nyúl Viktor, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség munkatársai, Perczel Ágoston, Priskin Zsolt, Rácz Édua Anna,
Ronta László, Rostás Jenő, Sebestyén-Molnár Árpád, Sümegi József, Szakmári Eszter, Szanyi Norbert, a Szent Mór Iskolaközpont
diákjai, a Szolnoki család, Szulyovszky Hajnalka.

18-35 éveseket megszólító, de az idősebb korosztály számára is hasznosan forgatható kiadvány nyomtatott formában - korlátozott számban - elérhető az egyházmegye templomaiban, ugyanakkor digitálisan letölthető a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség honlapjáról.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség