Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit, ezúttal május 11-én. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot mindnyájunk krisztusi tanítványsága öntudatáért ajánljuk fel.

„Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13-14) – szól az idei máriagyűdi zarándoklat mottója, melyen a gyalogosan útra kelő zarándokokhoz ezúttal is lehet majd kerékpárral csatlakozni.

A gyalogos zarándokok reggel 7.00 órától gyülekeznek Pécs határában a II. János Pál pápa útján található, korábbi FEMA parkolóban, és 7.30 órakor indulnak az 58-as úton Szalánta, majd pedig Túrony érintésével Máriagyűdre. A kerékpáros zarándokok 8.30 órakor indulnak a székesegyháztól a kegyhelyre. 

A Pécsről Máriagyűdre induló zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve. Azóta minden évben több ezren csatlakoznak a zarándoklathoz és érkeznek közösségben a kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmisére.

323 mgyz 2022 csr 004

Tudnivalók a zarándoklat résztvevői számára

A zarándoklatra nem kell külön regisztrálni, plébániai csoportokat és egyéni zarándokokat is nagy szeretettel várnak a szervezők. Egyházmegyénk több plébániája csoportokat indít, a csatlakozás lehetőségeiről a plébánosok adnak tájékoztatást.

A zarándoklat idején a máriagyűdi bazilika személyautóval nem közelíthető meg. Amennyiben beteg vagy idős embert szállítanak, a gépkocsival – a lezárt területen történő kiszállást követően – parkolni csak a kijelölt parkolóhelyen lehet. Személyautók számára parkolási lehetőség a Máriagyűd felé vezető út két oldalán, illetve a vasútállomás felé vezető utcában lesz. Az autóbuszokkal érkező csoportok a Máriagyűdi Idősek Otthonánál tudnak le- és felszállni.

A zarándokút során két helyszínen, Szalántán, a Művelődési házban, majd pedig Túronyban, a református Gondozó Egyházközség területén lehet felfrissülni, regenerálódni. A megállóhelyeken és Máriagyűdön érkezéskor szükség szerint vizet osztanak, valamint lehetőség lesz a kulacsok vízzel való megtöltésére is.

323 mgyz 2022 csr 095

A zarándoklaton mindenki kizárólag a saját felelősségére vehet részt. A szervezők kérik, hogy az időjárásnak megfelelő öltözetről, napfény elleni védelemről, kalapról, vízhatlan ruházatról, továbbá kellő mennyiségű folyadékról, valamint igény szerinti hideg élelemről mindenki saját maga számára gondoskodni szíveskedjen.

A zarándoklat ideje alatt a szervezők folyamatos orvosi ügyeletet biztosítanak. Mentőautó és egészségügyi személyzet kíséri a menetet, a pihenőhelyeken orvosi sátrakat állítanak fel.

Az egyházmegye által szervezett buszjáratokon idén sem lesz lehetőség Pécsre visszautazni. A hazautazás egyénileg, a plébániák, zarándokcsoportok saját szervezésében, illetve a Volánbusz Zrt. menetrendszerinti járataival lehetséges.

323 mgyz 2022 gi 044

Program a máriagyűdi kegyhelyen

- A zarándokok várható érkezése a kegyhelyre kb. 14 órától.
- A helyszínre érkezést követően a zarándokok közös imádságban mondanak köszönetet a zarándoklat kegyelmeiért.
- A zarándoklat záró szentmiséje előtt folyamatos gyónási lehetőség biztosított a  kegyhelyen. A szentgyónás végzésére alkalmas helyszíneket táblák jelölik majd.
- A zarándoklatot záró ünnepi szentmisét 15.30-kor mutatja be Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelenlévő papság koncelebrálásával a kegyhely szabadtéri oltáránál.

A kegyhelyen a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a rászoruló családok gyermekeinek nyári programjaira szervez gyűjtést.

PEM zarandoklat Mariagyud 2024 web

A zarándoklaton résztvevők figyelmébe ajánljuk az alábbi letölthető dokumentumokat:

A 2022-es egyházmegyei máriagyűdi gyalogos zarándoklat fotói ITT tekinthetők meg.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség