Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetésben részesült dr. Hegedüs János dombóvári plébános, egyházmegyei bíró, bírósági helynök. Az aranyszínű, összefonódó babérágakat ábrázoló díszjelvényt április 6-án, Dombóvár várossá avatásának 54. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi gálaműsor keretében adták át a díjazottaknak.

A díszjelvényt évente egy alkalommal ítélik oda azoknak a személyeknek, akik Dombóvár város érdekében több éven keresztül végzett munkával kiemelkedő érdemeket szereztek a város fejlődésében, vagy pedig munkakörükből, választott tisztségükből fakadó feladataikat az átlagosnál magasabb színvonalon és eredményességgel látták el.

Hegedus Janos

Dr. Hegedüs János 1976-ban Szekszárdon született, 2000-ben szentelték pappá Pécsett. Lelkipásztori szolgálatát káplánként Dombóváron kezdte, ahova 2017-ben tért vissza plébánosként. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2006-ban szerzett kánonjogi licenciátusi fokozatot. 2009-től egyházmegyei bíró a Pécsi Püspöki Bíróságon, 2012-től a püspök bírósági helynöke. 2016-ban fejezte be civil jogi tanulmányait és szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2023 óta pedig családjogi szakjogász képesítéssel is rendelkezik.

A díj méltatása szerint János atya kedvelt a dombóvári hívek körében, lélekemelő prédikációival mindig ünnepélyessé teszi a szentmiséket, amelyeken nemcsak az idős- és a középkorosztály, hanem fiatal családok és diákok is szép számmal képviseltetik magukat. Ez köszönhető annak is, hogy a papi hivatást nem munkának, hanem szolgálatnak tekinti. Fontos szerepet vállal a keresztény értékek közvetítése és a vallási nevelés területén is a helyi intézményekben. Szervezőkészsége, együttműködésre való hajlandósága, jóakarata, illetve a közgondolkodást formáló képessége a város mindennapi életében is érezteti hatását.

Nyitókép fotó: Városunk Dombóvár

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség