A Pécsi Egyházmegye idei szabadegyetemi előadás-sorozatának meghívott előadója dr. Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke lesz, aki május 8-án, szerdán 18.00 órai kezdettel várja a téma iránt érdeklődőket Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban. A 2023-ban püspökké szentelt segédpüspöknek ez lesz az első hivatalos látogatása a Pécsi Egyházmegyébe.

Az idei szabadegyetem fő üzenetét Pál apostol tanításához kapcsolták a szervezők: „A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Különfélék a csodatettek is, de Isten, aki mindezt mindenkiben véghezviszi, ugyanaz. A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele.” (1Kor 12,4-7).

A rendezvény meghívott előadói az apostoli tanítás tükrében vizsgálják az Egyháznak – mint krisztusi közösségnek – meghívó, befogadó és megtartó szerepét.

A tavaszi és az őszi szemeszterben idén is 3-3 alkalom várta, illetve várja majd az érdeklődőket. A május 8-i előadás a tavaszi szemeszter záró alkalma.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Magyar Katolikus Egyház

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség