A Pécsi Egyházmegyei Karitász elkötelezett abban, hogy folyamatosan fejlődjön és elmélyítse kapcsolatait más egyházmegyei karitászszervezetekkel. Ennek jegyében munkatársaik négynapos tanulmányúton vettek részt április 23-26. között, melyről Klausz Henrietta szakmai vezető írt beszámolót.

Az út első napján Pécsről Vácra utaztunk, hogy megismerjük a Váci Egyházmegyei Karitász működését. A délután folyamán szakmai beszélgetésen vettünk részt, ahol a szervezet tevékenységét és struktúráját ismerhettük meg. Megtekintettük a helyi Váci Egyházmegyei Karitász - RÉV Szenvedélybeteg-segítő Központot is, ahol a szenvedélybetegség problémájában érintetteteket, hozzátartozóikat, családtagjaikat várják szeretettel. A látogatás során nem csupán saját munkafolyamatainkat gazdagíthattuk tapasztalatokkal, de segítséget is nyújthattunk egymásnak a hatékonyabb programok megvalósítása érdekében.

A második nap a Váci Püspöki Palotába látogattunk el, amely lenyűgöző volt számunkra. Az idegenvezetéssel tartalmas élményt  kaptunk és gyarapodtak ismereteink. Ezt követően Esztergomba vezetett az utunk, ahol lehetőségünk nyílt a bazilika megtekintésére. A többórás idegenvezetés segített megérteni a helyszín történelmi és kulturális jelentőségét, melyek inspirációt adtak a mindennapi munkánkhoz is. Az itt töltött idő nem csupán lelki feltöltődést hozott számunkra, hanem csapatunk összetartását is erősítette.

karitasz tanulmanyut3

A harmadik napon Budapestre látogattunk, ahol a programunk első részeként meglátogattuk a Sziklatemplomot, majd pedig az Országos Karitász Központ vendégei voltunk. Ez a látogatás lehetővé tette számunkra, hogy közelebbi kapcsolatot építsünk ki az ernyőszervezetünkkel, és megismerjük a közös célok elérésének lehetőségeit. Szakmai beszélgetések és a munkatársakkal folytatott személyes találkozások során gazdagodtunk tapasztalatokkal és ötletekkel, melyeket a munkánkban is hasznosítani tudunk.

Az út utolsó napján Máriabesnyőn jártunk, ahol a Nagyboldogasszony-bazilikát látogattuk meg, majd a templom kertjében egy meghitt beszélgetés keretein belül közös imádsággal hálát adtunk utunkért és az együtt töltött időért. Ez az időszak lehetőséget adott számunkra, hogy elcsendesedjünk, elmélyítsük hitünket és erőt merítsünk mindennapi kihívásainkhoz. Az imádság és lelki gyakorlatok fontos részei szervezetünk munkájának, hiszen segítenek összpontosítani és megerősödni a szolgálatban.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség