2019 után az idén újra papszentelési szentmise helyszíne lesz a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, ahol június 22-én, szombaton 10.00 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök áldozópappá szenteli Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat. A szentség kiszolgáltatásának előestéjén hagyományaink szerint a szentelendőkért felajánlott gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra.

Mihovics Szebasztián 1998-ban született Nagykanizsán, majd az ahhoz közeli horvát ajkú településen, Tótszentmártonban töltötte gyermekéveit. Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban érettségizett. Azt követően mondott igent az Úr hívására és, ahogy fogalmazott, átimádkozva a döntést, úgy érezte, hogy az Úr pécsi szőlőjében kell munkálkodnia.

MihovicsSzebasztián

Felföldi László pécsi megyéspüspök diakónussá szentelte 2023. június 24-én a pécsi székesegyházban. Mihovics Szebasztián diakónusi gyakorlatát Pécsett, a Székesegyházi Plébánián töltötte. Szentelési jelmondata: „Ne félj! Ezentúl emberek halásza leszel.” (Lk 5,10)

Miklovits Attila Tamás 1980-ban született Pécsett. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett, majd a Veszprémi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Fiatal korától kezdve érezte Isten hívását, melyre egy lelkigyakorlat után mondott igent, majd 2017-ben jelentkezett az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetbe teológiai tanulmányok végzésére.

MiklovitsAttila

Felföldi László pécsi megyéspüspök diakónussá szentelte 2023. június 24-én a pécsi székesegyházban. Miklovits Attila Tamás diakónusi gyakorlatát Pécsett, a Székesegyházi Plébánián töltötte. Szentelési jelmondata: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3,30)

A papszentelés ünnepe alkalmából a Pécsi Egyházmegye hagyományait követve, a szentség kiszolgáltatását megelőző napon, azaz június 21-én, pénteken 17.00 órakor a szentelendőkért felajánlott gyalogos zarándoklat indul a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától a Réka-vár érintésével Püspökszentlászlóra, ahol 20.00 órai kezdettel szentmisét celebrál Kovács József püspöki titkár. A zarándokmise után a zarándokok fakultatív módon indulnak tovább Pécsre, a papszentelés helyszínére.

Biztatjuk a híveket, hogy személyes részvétellel és imával kapcsolódjanak a zarándoklathoz és az ünnepi szentmiséhez, hogy közösen imádkozzunk a meglévő papi hivatásokért, egyben kérjük a Jóisten kegyelmét az új hivatások tisztázására is. 

A 2023-as diakónusszentelés részleteiről készült összefoglaló és fotók ITT találhatók.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség