Pappá szentelése 50., püspökké szentelése 30., valamint tábori püspöki beiktatása 15. évfordulóját ünnepli idén Bíró László. Életének állomásairól, papi életútjáról a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár munkatársa készített összeállítást.

Bíró László György 1950. október 31-én született Bíró Ferenc és Czéh Julianna első gyermekeként Szekszárdon, testvérbátyja Ferenc. Alsós tanulmányait szülővárosában, az Alsó utcai Béri Balog Ádám Általános Iskolában végezte, felsőben a belvárosi Garay János Általános Iskolában tanult. Szekszárdon életre szóló szellemi és lelki útravalót kapott szeretett hitoktatójától, Hevenesi János (1919–2017) jezsuita atyától, aki számvevőként és harangozóként is dolgozott a plébánián. Nagy hatással volt rá Szalai János (1923–2015) szekszárdi káplán is, aki átvezetve az iskolaválasztás nehézségein, később a győri gimnáziumban és a papi szemináriumban is a tanára lett.

1969 A Bences Tablo Biro LAszlo

Középiskolai tanulmányait 1965 és 1969 között az 1627-től folyamatosan működő Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte 27 kispapjelölt társával. Ez az egyházi középiskola 1950 után a magyar állam és a püspöki kar megállapodása szerint a nyolc működő katolikus gimnázium egyike volt. Az iskola igazgatója dr. Danczi Villebald, a győri bencés rendház főnöke, tanár, nyelvjáráskutató nyelvész, osztályfőnökei Csóka Gáspár (első évfolyam) és Mayer Farkas bencés kémia-fizika szakos tanár, a Jedlik Ányos életmű kutatója voltak.

1969 és 1974 között 13 kispaptársával együtt a Győri Hittudományi Főiskolán filozófiai és teológiai stúdiumokat hallgatott. 1973 nagyböjtjén a Győri Szeminárium kápolnájában Kacziba József győri püspök (1969–1975) szentelte fel diakónussá paptársaival.

Biro Laszlo 1989 Laufer2

A Pécsi Egyházmegyébe visszatérve a szolgálatra, 1974. június 23-án szentelte áldozópappá Dr. Cserháti József megyéspüspök, azonban a pappá szentelési szertartása a hagyományokkal ellentétben nem a pécsi székesegyházban, hanem a Szekszárd-Belvárosi Plébániatemplomban volt. A szülővárosában való ünnepi alkalomra az 1975-ös jubileumi szentév felkészülési éve adott lehetőséget.

Bíró László újmisés jelmondata: „Taníts meg engem arra, hogy akaratodat megtegyem, mert Te vagy az én Istenem.” (142. zsoltár) Ugyanazon napon, ugyanabban az órában Pécsett, a dómban dr. Endrey Mihály pécsi segédpüspök (1972–1975) szentelte fel paptársait, Kvanduk Frigyest és Horváth Istvánt. Újmiséjét szintén szülővárosában tartotta 1974 júniusában. Bíró László 20 éven keresztül szolgált a Pécsi Egyházmegyében.

Bíró László életéről szóló teljes összeállítás a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár honlapján olvasható. 

Szöveg és fotók forrása: Pécsi Egyházmegyei Könyvtár 
Nyitókép: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség