Idén 9. éve, hogy a szeptember 12-ei Mária ünnep újra hívek sokaságát vonzza a máriakéméndi kegyhelyre. Idén a búcsúi szentmisét Horváth Sándor nagydorogi plébános mutatta be Bukovics István olaszi és Pál József teveli plébános koncelebrálásával.

A búcsúi ünnepen részt vett a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmények tíz lakóotthonának 300 lakója, valamint az otthonok munkatársai, akik Szekszárd, Bonyhád, Bátaszék, Dunaföldvár, Bölcske, Tengelic, Pincehely, Regöly, Belecska és Pálfa településekről érkeztek. Az ünnepen jelen voltak a helyi (máriakéméndi és szederkényi) hívek is, így összesen 400-nál is többen látogattak el ezen a napon a kéméndi kegytemplomba.

kemend szuzmaria neve bucsu1

A település plébánosa, Bukovics István köszöntötte a szentmisén közreműködő atyákat, a híveket és a közelebbről, s távolabbról érkező zarándokokat, s egy tanúságos történetet osztott meg a hívekkel. Egy kisfiú feltétlenül találkozni akart az Istennel. Tisztában volt azzal, hogy a hozzá vezető út nagyon hosszú, ezért az összes fellelhető nassolni- és innivalót bepakolta hátizsákjába, és elindult. Addig futott, amíg egy parkhoz nem ért, ahol megpillantott egy öreg nénit. A néni egy padon ült, és a galambokat nézte, amelyek táplálék után kutattak a földön. A kisfiú leült a néni mellé a padra. Kinyitotta a hátizsákját és már éppen ki akart venni valamit, hogy igyon, amikor arra gondolt, hogy a néni biztosan nagyon éhes lehet. Ekkor fogott egy pogácsát és odaadta neki. A néni hálásan elfogadta és a fiúra mosolygott. A kisfiú még egyszer látni akarta a mosolyt, ezért üdítővel is megkínálta a nénit, aki újra rámosolygott, talán még sugárzóbban, mint előtte. A kisfiú majdnem kiugrott a bőréből. Egész délután a parkban maradtak, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Késő délutánra járt már az idő, amikor hazaindult a kisfiú. Már ment néhány lépést, amikor megállt, visszasétált a nénihez, és átölelte. A néni legszebb mosolyával ajándékozta meg. Amikor a fiú hazatért, édesanyja különös mosolyt látott az arcán és megkérdezte: „Mi történt ma veled, hogy ilyen boldog vagy?” A kisfiú így válaszolt: „Istennel uzsonnáztam, akinek csodálatos a mosolya.”

kemend szuzmaria neve bucsu5

Horváth Sándor a szentmise szónoka szentbeszédében kifejtette, hogy hazánkban a Mária tisztelet évszázadokon át mennyire fontos volt és ma is az a hívek közösségének. A Boldogságos Szűz Mária gyakran gyerekeknek jelent meg, akik még nyitottak voltak az ő ajándékának befogadására. Az anyai szív is mindenre képes, s gyermekének akkor is megbocsájt, ha az letér az Istenhez vezető útról. Életünk nehéz szakaszaiban Máriához fohászkodunk, ezért is vannak a kegytemplom falán a hálatáblák, mert régen így fejezték ki tiszteletüket az ide zarándoklók – idézte fel ezt a szép régi szokást a plébános.

kemend szuzmaria neve bucsu2

A szentmise után búcsús agapé várta a zarándokokat, akik közül többen a templomban maradtak a délután további részében csendes imára és elmélkedésre, mások elzarándokoltak a kegyhely Templom-forrásához, ami még ebben a rendkívül aszályos évben is ellátja friss forrásvízzel az ide érkezőket. Évszázadok óta úgy tartják, hogy Máriakéménden búcsúnapkor sosem esik az eső, és a kéméndi Szűzanya mindig kegyelmébe fogadja az ide érkezőket. Az idén sem volt ez másként, s hála Istennek a búcsú végeztével estére megérkezett a várva várt öntöző eső, mely felüdülést hoz a kegyhely nyári aszályban kiszáradt parkjának.

Szöveg és fotó: Biki Endre Gábor, a máriakéméndi kegytemplom gondnoka

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség