Október 5-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában hálaadó szentmisével egybekötve ünnepelte a Katolikus Karitász azt a 36 önkéntesét, akik elkötelezett karitatív munkájuk elismeréseképpen idén Caritas Hungarica-díjban részesültek.

Az idei díjazottak között három önkéntes a Pécsi Egyházmegyében teljesít szolgálatot: Győrfi Istvánné (Szigetvár), Haász Lászlóné (Szekszárd), Gutai Istvánné (Paks). A két utóbbi önkéntes nem tudott személyesen jelen lenni a díjátadón, az elismerést távollétükben Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója vette át Rosner Zsolt szigetvári plébános jelenlétében. A távol maradt önkéntesek számára a díjakat Pécsen, a Karitász novemberi találkozóján adják át. 

A Katolikus Karitász a 2012-ben alapított Caritas Hungarica-díjat a hosszú ideje kimagasló szorgalommal tevékenykedő önkénteseknek adja elismerésképpen áldozatos segítő munkájukért, melyet rászoruló, magányos és beteg embertársainkért, a fogyatékossággal élőkért, és a társadalom peremére sodródott családokért végeznek.

karitasz dijatado001

Az ünnepélyes díjátadó ceremóniát a Karitász szellemiségéhez hűen hálaadó szentmise előzte meg, melyet Écsy Gábor országos igazgató celebrált. Prédikációjának fő gondolata az egyszerű hit erejének hangsúlyozása volt. Az egyszerű hit nem függ attól, kinek mekkora a tudása, mennyi a vagyona, Isten nem ezt az utat választotta: az egyszerűben, a kicsiben rejtette el megváltásának titkát. Az önkénteseknek pedig egy bibliai idézetet mondott köszönetképpen: „nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20).

Idén harminchat díjazottat választottak ki, akiket Zagyva Richárd, a segélyszervezet országos igazgatóhelyettese e szavakkal méltatott: „Köszönetet mondunk nekik, hogy életük egy jelentős részét embertársaik támogatásának szentelik, és kívánjuk, hogy a másokért tett szolgálatuk megerősítse őket az isteni jelenlét erejében és az emberi jelenlét fontosságában, visszabillentve egy csöppnyit a természet Isten adta rendjét.”

karitasz dijatado007

A kitüntetésben részesülők elismerő oklevelet, egy különleges Karitász-jelvényt és a díjazottakat méltató kiadványt vehettek át a Katolikus Karitász vezetőségétől. Az önkéntesek nevében Revóczi Zoltánné, a Kosdi Karitász Csoport vezetője mondott köszönetet.

karitasz dijatado002

A jótékonysági szervezet kiemelten fontosnak tartja elismerni és értékelni a Karitász-önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját szerte az országban. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a jótékonyságra és a karitatív tevékenységre való inspirálás. Jelenleg a Katolikus Karitász országos önkéntes hálózatában 16 egyházmegyei központban, több mint 800 csoportban közel 10.000 önkéntes végez karitatív munkát.

Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Vermes Tibor
Nyitókép fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

RIT - Regionális Ifjúsági Találkozó Bólyban:
-
2024. 10. 26. - 2024. 10. 26.
Rózsaeső imaest a székesegyházban:
-
2024. 10. 27. - 2024. 10. 27.
Mindenszentek - Ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2024. 11. 01. - 2024. 11. 01.
Janus Pannonius síremlékének koszorúzása a székesegyházban, majd ünnepi szentmise:
-
2024. 11. 06. - 2024. 11. 06.
Férfitalálkozó Szigetvár:
-
2024. 11. 08. - 2024. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség