A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) kereszténységünk, magyarságunk megerősítése, a Kárpát-medencei szülőföldön való megmaradásunk előmozdítása érdekében munkálkodik. A szervezet konferenciát szervezett október 4-én a Pécsi Tudományegyetemen, ahol az előadók között meghívást kapott Felföldi László pécsi megyéspüspök és dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is.

A konferencián a KÁMME határon túli együttműködő partnereinek képviselői, a szervezet Ifjúsági Műhelyének tagjai, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vezetői vettek részt.

A program indítójában Felföldi László püspök áhítatot vezetett, mely az ima életünkben betöltött szerepéhez és keresztény hitünk megtartó erejének témájához kapcsolódott. Az áhítat életünk legfontosabb irányába, a hit és az istenkapcsolat felé terel az ima segítségével – kezdte beszédét a főpásztor, majd kiemelte, hogy korunkban, amikor az emberi kapcsolatok elvesztek és elértéktelenedtek, különösen fontos az áhítat szerepe.

2024 10 04 kamme konferencia 11

A fiatalokkal elhitetik, hogy gazdag kapcsolatrendszerben élnek a telefonjukon keresztül, miközben nincsenek valódi személyes kapcsolataik. Sok felnőtt és fiatal pedig rendszeresen jár templomba és imádkozik, de nincs istenkapcsolatuk – emelte ki a püspök. Az áhítat abban segít, hogy az Istennel való kapcsolatunkat erősítsük. Az áhítat által erősödhetünk abban is, hogy személyes életünkben, munkánkban, családunkban tiszteljük egymást, önmagunkat azért, mert jelen vagyunk egymás életében. Az áhítatban Isten jelen van, kinyújtotta a kezét felénk. Nem az a fontos, hogy mit mondunk neki, hanem az, hogy jelen legyünk és Isten felé tekintsünk. Mint az ószövetségi Sámuel, aki megtanult figyelni Istenre, meghallani, amit Isten mond neki (vö. 1Sám 3, 1-10).

2024_10_04_kamme_konferencia_12.jpg

A püspök szerint életünk titka is ez: beszélni, meghallani és jelen lenni. A közösségeknek az a küldetése és feladata, hogy újra megteremtsék az igényt a személyes kapcsolatok iránt, ami életünk lényegét adja, hogy így egy-egy magyar, egyházi vagy társadalmi közösség a maga kultúrájával forrássá váljanak.

2024 10 04 kamme konferencia 19

Ebben a feladatban a püspök – Szent XXIII. János pápát idézve - az Egyház küldetéséről úgy nyilatkozott, mint ami „olyan, mint egy falusi kút: mindenki odamehet hozzá, hogy merítsen a szeretet, a vigasztalás vizéből. Legyen így a mi bűnös szívünk számára is, legyen így számunkra, akiket az Úr ismer, szeret és akiknek megbocsát. Az Úr, aki megszomjazott az állandó gyaloglásban, szeretetet kér. Az Úr tanítsa meg nekünk, hogy a szeretet kútjai legyünk, és szolgáljuk azokat, akik szomjaznak. Így rátalálunk a szeretetre, amely nem ér véget soha, és amely csillapítja szomjunkat” – zárta mondandóját Felföldi László pécsi püspök, majd az áhítathoz kapcsolódó rövid előadást az Úr imádságával zárták a jelenlévők.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség