Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezett sajtótalálkozót a Pécsi Egyházmegyei Hivatal január 24-én, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepnapján.
A Pécsi Egyházmegyei Hivatalban megtartott eseményre a Baranya és Tolna vármegyében működő napilapok, hírportálok és televíziók szerkesztőségei kaptak meghívást Felföldi László pécsi püspöktől.
A résztvevők a média és az Egyház viszonyáról beszélgetve keresték az együttműködés lehetőségét. A kötetlen fórumon az újságíróknak lehetőségük nyílt bármely témában kérdezni a Pécsi Egyházmegye főpásztorát, aki viszont arra volt kiváncsi, hogy az egyházmegye hogyan tudná segíteni a helyi média munkáját az egyházi híradások vonatkozásában.
Felföldi László köszönetét fejezte ki a média munkatársainak, akik korrekt módon és tényszerűen láttatni engedik az Egyház és a Pécsi Egyházmegye híreit, eseményeit. Az objektív, hiteles és korrekt tájékoztatás különösen fontos a mai világban, ahol sok konfliktust olykor a média által felerősített álhírek és pontatlan megfogalmazások is táplálnak.
A beszélgetésben Cseri Kálmán református lelkész, egyházi írót is idézte a püspök: „Azt, hogy a szónak ereje van, régóta tudják az emberek, és azok, akik ragaszkodnak a hírközlő eszközök (ezt így magyarul is lehet mondani) birtoklásához, ezt komolyan veszik. A kérdés csak az, hogy mit és milyen indulattal beszél valaki. Minden beszédet a tartalma és a mögötte rejlő szándék, idegen szóval: motiváció, minősít. Minden beszédnek az erkölcsi minősége attól függ, hogy mi hangzik el, s mi célból mondja azt az illető.”
***
Szalézi Szent Ferenc (1567-1622) püspök és egyháztanító nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, műveit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.