A Tolna vármegyei, mintegy 1800 fős népességű falu Szent Imre herceg templomának nagyharangja hetekkel ezelőtt elnémult. A településen élők azonban összefogtak és előteremtették a javításhoz szükséges mintegy 2 millió forint összeget.

Döbrököz lakói nagy becsben tartják 1902-ben felszentelt római katolikus templomukat. Olyannyira, hogy a település weboldalán fotókkal gazdagon illusztrált leírás olvasható a templom történetéről.

A dombóvári plébánia által ellátott döbröközi templom tornyában három harang található, melyek közül a 819 kg-os nagyharangot, melynek az automatikája most javításra szorul, Fritz Wilhelm Rincker vezetésével az Ecclesia Harangművek öntötte Budapesten 1927-ben.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatallal történt egyeztetés szerint a Pécsi Egyházmegye kiegészítette volna a javításhoz szükséges összeget, ha nem sikerül teljes egészében összegyűjteni a pénzt. A nagylelkű támogatásoknak köszönhetően azonban a javításhoz szükséges teljes összeg a közösség rendelkezésre áll. A harang javítását megrendelték, így akár már húsvétkor misére hívhatja a település lakóit a templom százéves harangja.

A gyűjtésben rengeteg magánember, vállalkozó, a Döbröközért Alapítvány, a település önkormányzata és a roma nemzetiségi önkormányzat nyújtott anyagi támogatást – nyilatkozta a Tolna vármegyei hírportálnak Farkas Edit polgármester, akinek irányításával rekordidő alatt sikerült összegyűjteni a szükséges pénzösszeget.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Wikipédia

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 március
M T W T F S S
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Szabadegyetem Grecsó Krisztián íróval és Nacsinák Gergely teológussal:
-
2025. 03. 26. - 2025. 03. 26.
Férfitalálkozó - Siklós:
-
2025. 03. 27. - 2025. 03. 27.
Férfitalálkozó - Mohács:
-
2025. 03. 28. - 2025. 03. 28.
Férfitalálkozó - Bonyhád:
-
2025. 04. 03. - 2025. 04. 03.
Férfitalálkozó - Szekszárd:
-
2025. 04. 04. - 2025. 04. 04.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség