A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez, ezúttal március 23. és 30. között. A gyűjtésről körlevélben tájékoztatták a híveket.
Kedves Testvérek!
A szentév mottójának megfelelően a remény zarándokaiként járjuk végig idei nagyböjti utunkat. Szeretnénk megerősíteni hitünket és személyes kapcsolatunkat Jézus Krisztussal, aki a megváltás misztériumát adta nekünk.
Ezen a zarándokúton nemcsak nekünk kell közelebb kerülnünk Istenhez, hanem másokat is magunkkal kell hívni. A szentév logója jól összefoglalja feladatunkat: egymást átölelve Krisztusba kapaszkodunk, aki megvéd minket a viharok idején is, hiszen a reményünket jelentő horgony biztosan megtart mindenkit.
A szentév logójában szereplő piros alak a szeretetet, a cselekvést és a javakban való osztozást jelképezve hívja fel figyelmünket az idei nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre.
Biztatunk mindenkit, hogy a szentévben – lehetősége szerint – járuljon hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához, és ezáltal maga váljon a remény emberévé! Erre a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten lesz lehetőség, március 23-tól 30-ig. A gyűjtés jó alkalom lehet arra is, hogy – ahol még nincs plébániai karitászcsoport – alkalmi segítőcsoportok alakuljanak az egyházközségekben.
Az összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem a remény üzenetét is viszik magukkal, a gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba.
A korábbi években a hívek adományaiból összeállított segélycsomagokkal családok ezreit tudtuk segíteni. A segélyakcióba a 1356-os telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk: hívásonként 500 forinttal segítünk. A legkisebb adományokat is hálásan köszönjük.
Kelt: Budapest, 2025. nagyböjt 2. vasárnapján
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Fotó: Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.