A Pécsi Egyházmegye főpásztora az egyházmegye papjaival, hivatali dolgozóival és intézményvezetőivel zarándokolt Rómába a remény szentévében, hogy részt vegyenek a püspökök és papok zarándoklatának hetén, és ezáltal „megerősödjön az a hivatás, amit Krisztustól kaptunk, az a küldetés, amit az Úr ma bíz ránk”. Felföldi Lászlót a Vatikáni Rádió munkatársa kérdezte.

A szerdai általános kihallgatáson a teljes csoport együtt volt jelen, megélve az egyház csodálatos egységét, ahogy minden nemzetből lelkesen, örömmel ott voltak fiatalok, felnőttek és természetesen sok-sok pap. Részt vettek a papok, püspökök közös szentmiséjén a Szent Péter-bazilikában, ahol megtapasztalták annak az erejét, hogy mindnyájunkat ugyanaz a Krisztus hívott meg, és a különböző földrészekről érkező atyák ugyanúgy várják ennek a találkozónak, ennek a szentévnek a reményét, erejét, biztonságát.

Válaszoljunk az Úr hívására életünk szeretetével

A főpásztor elmondta, Leó pápa szavai mindannyiunkat megerősítenek abban, hogy meg kell gyógyulnunk a sebekből, egyénenként és közösségben. Ez után tudunk csak megerősödni, és a bizalom erejének növekedni kell a minket meghívó Jézus Krisztusban. Az egyház, a papság egységét megélve együtt jelen lenni a zarándoklaton, ezt az erőt, ezt a reményt viszik haza, hogy megerősödjenek a hívek, a keresztény családok, a kicsi és nagyobb egyházközségek.

roma16

Az Úr ma is megszólít bennünket, ott, ahol vagyunk: otthon, munkahelyünkön, útközben. Nekünk kell figyelni szavára, és válaszolni kell életünk odaadó szolgálatával, szeretetével. Ma, az Egyház megújulásának szent időszakának, a remény szentévének biztonságában nekünk kell a jövőt építő hit örömét és békéjét megélni, és átadni élő, éltető hitté váltani – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Forrás: Vatican News
Fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 augusztus
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség