A Szekszárdon november 6-án megtartott nyitó találkozót követő pécsi fórumon is szép számban voltak fiatal felnőttek, akik igent mondtak Felföldi László pécsi megyéspüspök hívására. Kecskemétről és Nagyváradról is érkeztek érdeklődők.
A püspök által november 13-án a Magtár Látogatóközpontban vezetett találkozó résztvevői úgy gondolták, hogy élnek a főpásztor által felkínált együtt gondolkodás lehetőségével és szeretnék értékesebbé tenni életüket és igényesebbé életvezetésüket.

Felföldi László püspök célja, hogy hitkeresésben, életközösség- és egyházi közösség keresésében segítse a résztvevőket. A pécsi fórumon jelen volt Molnár Erik püspöki titkár is, ugyanis a főpásztor a fiatal atyákat is nagy szeretettel hívja ezekre a találkozókra, hogy lelkipásztori szolgálatuk során hasznosíthassák az itt szerzett benyomásaikat.

A Fiatal Felnőttek Fóruma a tenni akarásról szól: Istenért, Egyházért, önmagukért. De szól azokról a fiatal felnőttekről is, akik nem adják fel az álmaikat, akik szeretnének teljesebb életet élni, őszintén beszélni arról, hogy hol tartanak most az életükben. Felföldi László püspök a szekszárdi találkozót követően elmondta, a Katolikus Egyháznak nagyon felszínes a kapcsolata a fiatal felnőtt korosztállyal, ezért kell őket közvetlen módon megszólítani és alkalmat teremteni a személyes találkozásra és beszélgetésekre.

A 25-45 éves, családot még nem alapított fiatal felnőtteket megszólító találkozókat a Pécsi Egyházmegye két nagyvárosában, Szekszárdon és Pécsen rendezik meg. A Fiatal Felnőttek Fórumának következő időpontjai és helyszínei:
PÉCS, Magtár Látogatóközpont (Pécs, Dóm tér 6.)
2026. január 22. 19.00-21.00 óra
2026. március 12. 19.00-21.00 óra
SZEKSZÁRD, Kolping Iskola (Szekszárd, Pázmány tér 4.)
2026. január 29. 19.00-21.00 óra
2026. március 19. 19.00-21.00 óra
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.










