A család védelme érdekében, a család természetes és isteni rendjét romboló társadalmi gyakorlatokról adott ki közleményt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 3-án, melyet az alábbiakban adunk közre.
A gyermek óriási ajándék, hatalmas öröm forrása a szülők és az egész társadalom számára. Manapság sajnos a házaspárok körülbelül egyötöde szembesül azzal a mély fájdalommal, hogy családjukba nem érkezik meg a várva várt gyermek. A szeretet azt diktálja, hogy minden olyan segítséget megadjunk a számukra, amely nem ellentétes a születendő gyermek javával, jogaival.
„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön a világra, és ott nevelődjön fel. Pontosan a saját szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel és értheti meg saját emberi identitását” (Hittani Kongregáció, Donum vitae instrukció, 2). Az édesanya szeretete, akinek a szívverését már a várandósság napjai alatt hallja, az édesapa büszkesége, akinek a hangját már az anyaméhben megismeri a gyermek, egyszóval a szülők szeretete az az életadó bölcső, amelyre a gyermeknek mindennél jobban szüksége van.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy „azok az eljárások, amelyek nem segítik, hanem helyettesítik a házastársi aktust, etikai problémát jelentenek, mert elszakítják az élet továbbadását attól az emberi kontextustól, amelybe eredetileg tartozik (…)
Kísérnünk kell azokat a párokat, akik a gyermektelenség keresztjét hordozzák. Az együttérzés azonban nem igazolhat olyan módszereket, amelyek sértik a gyermek vagy a házastársak méltóságát (…)
Helyes dolog a gyermekáldás jogos vágyát segíteni és támogatni a tudomány legkorszerűbb ismereteivel és a termékenységet előmozdító technológiákkal, ugyanakkor helytelen lombik eljárással embriókat létrehozni, amelyeket aztán megsemmisítenek, továbbá helytelen ivarsejtekkel kereskedni, vagy igénybe venni a béranyaság gyakorlatát. A számtalan lefagyasztott embrió helyzetét az emberiség nem hagyhatja figyelmen kívül.” (Ferenc pápa üzenete a WOOMB International Congress résztvevőihez, 2023. április 28–29.)
Ferenc pápa 2014. április 11-én, amikor Olaszországban felmerült a heterológ mesterséges megtermékenyítés esetleges engedélyezése, így nyilatkozott: „Az emberi élet szent és sérthetetlen (…) Ezért a leghatározottabban el kell utasítani minden közvetlenül az élet ellen irányuló támadást, különösen is az ártatlan és védtelen élet ellen; márpedig a születendő gyermek az anyaméhben a szó legszorosabb értelmében ártatlan.” (Ferenc pápa beszéde az Olasz Életvédő Mozgalomhoz)
Vannak esetek, amikor egy gyermeknek nem adatik meg, hogy a vér szerinti szülei nevelhessék fel. Azonban ilyen helyzeteket mesterségesen létrehozni ellentétes a gyermek legfontosabb javával, érdekével és jogaival.
Minden gyermek a teremtő Isten remekműve és képmása, azok a gyermekek is, akik mesterséges körülmények között fogantak. Emberi méltóságuk azonos bármely más emberével.
A petesejt-donáció – és ezt más országok tapasztalata is alátámasztja, ahol ezt bevezették – szélesre nyitja az utat a béranyaság, a gyermek „rendelésre” való megszerzése vagy az azonosnemű párok gyermekhez jutása előtt. Ferenc pápa így tanított erről: „A béranyaság súlyosan sérti a nő és a gyermek méltóságát (…) A gyermek mindig ajándék, és soha nem lehet egy szerződés tárgya.” (Ferenc pápa beszéde a Szentszékhez akkreditált nagykövetekhez, 2024. január 8.).
Nagyon sok pár számára jelent megoldást a termékenységet helyreállító (RRM) orvoslás (pl. a NaPro technológia, a FEMM Health és a Neo Fertility), amely hazánkban is elérhető. A módszer célja a természetes fogamzás elősegítése a házastársi együttlét gyümölcseként. Ennek érdekében a személyre szabott terápia során gyógyszeres, életmódbeli vagy akár orvosi beavatkozással járó kezelésre is sor kerül. Ez a kezelés a meddőséggel érintett párok körülbelül 40%-ának segít elérni a gyermekáldást, vagyis magasabb arányban, mint a mesterséges megtermékenyítés (vö. Restorative reproductive medicine [RRM] outcomes compared to in-vitro fertilization [IVF] for the treatment of infertility: a retrospective evaluation of a 2019 clinic cohort compared to one cycle of IVF; by Phil C. Boyle, Agnes Toth, Monica Minjeur, Craig Turczynski).
Egy rossz döntés következményei évtizedekre beépülnek a társadalmi gyakorlatba. Ha valóban a családot akarjuk védeni és segíteni, akkor nem szabad olyan utakat támogatnunk, amelyek hosszú távon éppen a család természetes és isteni rendjét rombolják.
Kérjük a törvényhozókat, a tudományos élet képviselőit és minden jóakaratú embert, hogy a gyermekáldás érdekében valóban tegyünk meg minden helyes lépést, de eközben is tartsuk tiszteletben a gyermek jogát ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, és a szüleinek szeretetében nőhessen fel.
Budapest, 2025. december 3.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.










