Werner József SVD verbita atya vezetésével bentlakásos lelkigyakorlatot hirdetünk Máriagyűdön a zarándokházban és a plébánián mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

Szeptember 29-től az esti szentmisék 17.00-kor kezdődnek.

Udvardy György püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra.

A Katolikus Karitász csatlakozott a DM drogérialánc akciójához, és nehéz helyzetben lévő kisgyermekes családokat támogat egy évre elegendő pelenkával. A családok kiválasztását és az adományok célba juttatását a Karitász végzi. A pécsi csoport most annak a mágocsi családnak is segítséget nyújt, amelyet váratlan tragédia ért.

A Pécsi Székesegyházban 2014. szeptember 25-én, 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően az ősz folyamán tovább folytatódnak a felnőtt katekézisek a Dóm Kőtárban. Püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az Egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra.

A csütörtöki felnőtt katekézis hanganyaga elérhető az alábbi oldalakon.

Május elseje, Munkás Szent József ünnepe. A Pécs-Gyárvárosi templom búcsúi ünnepi szentmiséjét tartották pénteken, amelynek szónoka Farkas Béla, a Pécs-Belvárosi templom plébánosa volt. A szertartáson részt vettek a Magyarországi Házas Hétvégések papi találkozójára érkezett papok és házaspárok.

A következő felnőtt katekézis április 24-én lesz a Pécsi Bazilikában. Mindenkit szeretettel várunk!

Udvardy püspök atya minden hónapban katekézist tart a Pécsi Bazilikában felnőttek részére. A program szentmisével kezdődik, ezt követi Püspök atya katekézise, végül agapé ad lehetőséget az élmények megosztására, átbeszélésére.

Főpásztorunk az idei év első felnőtt katekézisét tartotta meg január 16-án, csütörtök este a Pécsi Bazilikában. A tanítás utáni hagyományos agapé nyújtott lehetőséget a beszélgetésre.

A felnőtt katekézis éves tematikája a Hit éve kapcsán a Hitvallás jegyében alakul. A katekézis témája: „ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉLŐKET ÉS HOLTAKAT" és „HISZEM AZ ÖRÖK ÉLETET"

HANGANYAG

A felnőtt katekézis éves tematikája a Hit éve kapcsán a Hitvallás jegyében alakul. A katekézis témája: „HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT"

HANGANYAG

A felnőtt katekézis éves tematikája a Hit éve kapcsán a Hitvallás jegyében alakul. A katekézis témája: „FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL AZ ATYÁNAK JOBBJÁN"

HANGANYAG

A felnőtt katekézis éves tematikája a Hit éve kapcsán a Hitvallás jegyében alakul. A katekézis témája: „HISZEM A TEST FELTÁMADÁSÁT"

HANGANYAG

A felnőtt katekézis éves tematikája a Hit éve kapcsán a Hitvallás jegyében alakul. A katekézis témája: „JÉZUS KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FELTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL"

Értesülve Őszentsége, XVI. Benedek pápa lemondásáról, hálát szeretnénk adni az Isteni Gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben a Szentatya apostoli szolgálata által az Egyházat és az emberiséget részesítette.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2013. január 31-én csütörtökön 18.00 órakor tartotta a 2013-as év első felnőtt katekézisét a Pécsi Bazilikában.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.

Dr. Udvardy György megyéspüspök atya katekézise a Pécsi Székesegyházban felnőttek részére.
A katekézisek a szentmisét követően hangoznak el.

HANGANYAG

Kérdések:

Milyen karizmát fedeztem fel önmagamban és hogyan élek ezzel a karizmával?
Hogyan működik együtt a közösségem a Lélek adományaival?
Miben kérem a megújulás Lelkét egyéni életemben?

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 május
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Egyházmegyei Teremtésvédelmi Nap:
-
2021. 05. 08. - 2021. 05. 08.
ONLINE - Egyházmegyei gyalogos zarándoklat:
Pécs-Máriagyűd -
2021. 05. 08. - 2021. 05. 08.
ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Papi Szenátus, Gazdasági Tanács:
Püspökség -
2021. 05. 19. - 2021. 05. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség