Szent Mór Iskolaközpont

 

szent mor iskolakozpont eletkepek web 20160111 25Pécs belvárosában található a Szent Mór Iskolaközpont; általános iskola, művészeti iskola és nyolc- és négyosztályos gimnázium.

Az általános iskolában a hangsúly az alapképzés fontosságára esik. A kisiskolás diákokat együttműködő tanító- párok és családias napközi várja. A leendő elsősök „Iskolanyitogató" programokon ismerkedhetnek meg a légkörrel, tanítókkal.

Fontos az iskola számára, hogy diákjait az érettségiig elkísérje, ezért indult 2012 szeptemberétől négyosztályos gimnáziumi oktatás. Ide azokat a pécsi és vidéki diákokat várják, akik szívesen tanulnak egy általánosan képző, katolikus keresztény szellemiségű, a művészeti képzést is igény szerint biztosító iskolában. A távolabbról érkezőknek kollégium is biztosított. Az osztályok kis létszámúak.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában lévő iskolában nemcsak a hittanórákon jelenik meg a hitélet, köszönhetően a lelki napok, iskolai szentmisék, reggeli rövid elmélkedések rendszerességének és a papok, hitoktatók állandó jelenlétének a mindennapokat is átszövi. Közösségteremtő erőként vannak jelen az iskola életében a kirándulások, a mese- és a túratábor, a Szent Mór napok, a 24 órás foci nap, valamint a zarándoklatok.

szent mor iskolakozpont eletkepek web 20160111 26Az intézmény alapítványt is működtet, amely a rászoruló diákokat segíti, programokat támogat, a legkiemelkedőbb diákok számára pedig tanulmányi ösztöndíjat is biztosít.

A művészeti képzés a teljes személyiség kibontakozását ösztönzi. Minden tanuló részt vesz zene-, vagy képzőművészeti ágban.
Az első két tanítási évben a képző tagozatos gyerekek „belekóstolnak" forgó rendszerben az iskola művészeti kínálatába, majd grafika, festészet, kerámia kézműves tanszakok közül választanak.

A zenei tagozatos tanítványoknak első osztálytól van lehetősége hangszertanulásra: zongora, hegedű, gitár, gordonka, fuvola, furulya, klarinét, szaxofon, oboa, ütő, rézfúvós, magánének, zenei előképző, szolfézs. Társas zenélésre a kórusok, zenekarok és kamarazene együttesek várják a gyerekeket (rézfúvós, fafúvós, vonószenekar, valamint ütő és gitár együttes).

A művészeti iskola nemcsak a Szent Mór Iskolaközpont tanulóit várja, hanem külsős diákokat is fogad.


SZENT MÓR KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA,
ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Az intézmény rövid neve: Szent Mór Iskolaközpont
Székhely címe: 7621 Pécs, Papnövelde utca 1 – 3.
OM: 027264

Telefon: 72/514-280
Telefax: 72/514-282
E-mail: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Honlap: www.szentmor.hu

Igazgató: Nagy Andrea
Püspöki biztos: Kovács József iskolalelkész

Az intézmény alaptevékenységei:

  • általános iskolai nevelés-oktatás 8 évfolyamon
  • a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása 8 évfolyamon
  • gimnáziumi oktatás 4 évfolyamon
  • minden tanuló számára választandó alapfokú művészetoktatás képzőművészeti vagy zenei ágon 1-8. évfolyamon

Az iskolában iskolaszék és diákönkormányzat működik

 

Tagintézménye:

Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája

Tagintézmény címe: 7621 Pécs, Káptalan utca 3/A
Tagintézmény telefon/fax: 72/216-718
E-mail: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Honlap: szentmorovoda.hu

Tagintézmény vezető: Tomposné Kovács Edit

Alaptevékenysége:

  • óvodai nevelés
  • többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

2019.04.05.

Az egyház feladatának teljesítéséhez, az evangélium terjesztéséhez szükség van anyagi javakra, amelyeknek birtoklása és megfelelő kezelése olyan alapvető célokat szolgál, mint a szent liturgia méltó megtartása, a szolgálattevők tisztes ellátásának biztosítása, a szent apostoli tevékenység, valamint – különösen a szegényekkel szemben – a segítő szeretet cselekedeteinek gyakorlása.

2019.03.28.

2009 januárjában Ritmusvarázs néven ütőegyüttest alapítottak a Szent Mór Iskolaközpont diákjai. Idén március 23-án az iskolaközpont új tornatermében az együttes egykori és jelenlegi tagjai közösen adtak ízelítőt az elmúlt tíz év sikereiből.

2019.03.04.

A Figyelj Rám! legújabb számának fő célja a Pécsi Egyházmegye elismerésben részesült pedagógusainak bemutatása. Példaképek ők, szűkebb közösségükben, de az egyházmegye összes pedagógusa számára is azzá válhatnak.

2019.02.04.

A pécsi Szent Mór Iskolaközpont Ritmusvarázs Ütőegyüttese Svájcban vendégeskedett. Az útról Stangl-Bokor Viktória, az együttes művészeti vezetője beszámolóját közöljük.

2019.01.29.

A közelmúltban kapott új latin fordítást és harmonizációt az „Itt jelen vagyon" kezdetű népének. A feldolgozásról hangfelvétel is készült a Szent Mór Iskolaközpont diákjainak közreműködésével.

2023 szeptember
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely