papság

Március 28-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A szertartásban a lelkipásztorok a hagyományok szerint megújították szenteléskor tett papi ígéretüket, valamint megszentelték a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használt olajokat.

Olajszentelési szentmisét celebrál Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye papságával együtt március 28-án, nagycsütörtökön 10.00 órai kezdettel a székesegyházban. A liturgiában a lelkipásztorok megújítják szenteléskor tett ígéreteiket.

A 2023-ban megjelent kötet szerzője dr. Ótos Miklós nyugalmazott szekszárdi orvos, helytörténeti kutató március 13-án, szerdán 17.00 órakor a Magtár Látogatóközpontban várja az érdeklődőket. A könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, a könyvbemutatón lesz lehetőség a megvásárlására.

A győri Brenner János Hittudományi Főiskola Papnevelő Intézete nyitott hétvégét tart a teológus szak iránt érdeklődők számára 2024. február 23-26. között.

A Pécsi Egyházmegye papsága vízkeresztkor köszöntötte a Felföldi Lászlót püspökké szentelésének évfordulója alkalmából.

Felföldi László megyéspüspök 2023. december 9-én állandó diakónussá szentelte Szőts Gábor akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás templomban celebrált ünnepi szentmisén - melyen részt vettek az egyházmegye papjai, diakónusai, a jelölt és családja, rokonai, barátai, valamint a hívek közössége -, koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Wigand István plébános.

A 2023-as év előttünk álló időszaka két diakónusszentelést tartogat a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára. Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Várda Ferenc akolitust november 25-én, 10 órakor Máriagyűdön és Szőts Gábor akolitust december 9-én, 10.30-kor Bonyhádon.

Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Szőts Gábor akolitust december 9-én, 10.30-kor Bonyhádon, a Szeplőtelen Fogantatás templomban.

Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye 11. században élt püspöke, az egyházmegye társvédőszentje ünnepéhez kapcsolódva október 24-én tartotta őszi rekollekcióját a Pécsi Egyházmegye papsága Felföldi László megyéspüspök vezetésével a Magtár Rendezvényközpontban.

A Pécsi Egyházmegye 20 lelkipásztora Felföldi László megyéspüspökkel október első felében 4 napot töltött Erdélyben és Székelyföldön.

Kettős ünnepet ültek a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban augusztus 6-án este, amikor Urunk színeváltozásának ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök koncelebrált szentmisén iktatta be hivatalába a székesegyház új plébánosát, Máger Róbert püspöki irodaigazgatót.

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2023. augusztus 1-jével az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően az alábbi személyi változásokat rendelte el:

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására a Felföldi László megyéspüspök úr által 2023. augusztus 1-jével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - elrendelt személyi változásokat az alábbi területi változások elrendelésével egészítette ki:

Ebben az évben 26 gyalogos zarándok indult el június 23-án, késő délután a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Püspökszentlászlóra, majd Pécsre arra a zarándokútra, melyet hagyományosan a pap- és diakónusszentelés előestéjén tartanak és a papi hivatásokért ajánlanak fel a Pécsi Egyházmegyében. A zarándoklaton Kovács József püspöki titkár és Berecz Tibor székesegyházi káplán vezette a résztvevőket, akik dacolva a zord időjárással, a kora reggeli órákban érkeztek meg Pécsre, a szentelési szertartásra.

Négy év elteltével újra papnövendékek szentelését ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Június 24-én Felföldi László megyéspüspök diakónussá szentelte Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila papnövendékeket az egyházmegye szolgálatára.

A Pécsi Egyházmegye ötödéves papnövendéke, Mihovics Szebasztián 1998-ban született Nagykanizsán. Gyermekkorát a mintegy 800 lelket számláló horvát ajkú kis faluban, Tótszentmártonban töltötte, ahol elkezdett érlelődni szívében a papi hivatás gondolata. Középiskolai tanulmányait azonban már Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban folytatta, jelenleg az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet papnövendéke. Felföldi László pécsi megyéspüspök Mihovics Szebasztiánt a Pécsi Egyházmegye szolgálatára szenteli diakónussá június 24-én a pécsi székesegyházban.

A Pécsi Egyházmegye ötödéves papnövendéke, Miklovits Attila 1980-ban született Pécsett, hívő katolikus család második gyermekeként. A cisztercieknél tanult, mellette pedig cselló szakon a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Érettségi után a Veszprémi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd néhány éven át alaposan mérlegelte és megérlelte magában a papi hivatásra való meghívása gondolatát. Felföldi László pécsi megyéspüspök Miklovits Attilát a Pécsi Egyházmegye szolgálatára szenteli diakónussá június 24-én a pécsi székesegyházban.

Június 24-én, szombaton a 10.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisében Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye papsága jelenlétében szerpappá szenteli az egyházmegye két papnövendékét, Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila akolitusokat a pécsi székesegyházban.

Diakónusszentelést ünnepel idén a Pécsi Egyházmegye. 2023. június 24-én Felföldi László pécsi megyéspüspök diakónussá szenteli az egyházmegye két papnövendékét, Mihovics Szebasztiánt és Miklovits Attilát. A szentelés előtti napon, június 23-án pedig megrendezik a Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra tartó hagyományos gyalogos zarándoklatot, melyet a papi- és szerzetesi hivatásokért ajánlanak fel.

Bensőséges hangulatú találkozón látta vendégül Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegyében szolgáló papok és papnövendékek szüleit május 31-én Pécsett, a Dóm Kőtárban. 

Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására papi találkozóra érkeztek Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye lelkipásztorai május 23-án. A szentmisén dr. Kvanduk Frigyes, az egyházmegye általános helynöke mondott szentbeszédet.

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

2022. augusztus 23-án, kedden ünnepeljük a Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 18.00 órakor kezdődik a pécsi Szent Péter- és Szent Pál Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásával.

A Pécsi Egyházmegye papjai, diakónusok és papnövendékek indultak útra július 4-én hajnalban Međugorjeba, a Szűzanya Iskolájába, hogy részt vegyenek a 25. alkalommal megrendezett nemzetközi papi lelkigyakorlaton, melynek idei mottóját Máté evangéliumából választották a szervezők: „Tanuljatok tőlem és békére találtok” (Mt 11, 28-30). A lelkigyakorlatról Mihovics Szebasztián papnövendék írt élménydús beszámolót.

A Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája gyalogos zarándoklatra hív és vár mindenkit 2022. június 17-én, melyet a papi- és szerzetesi hivatásokért ajánlanak fel. A zarándoklat célja, hogy a résztvevők az imáik mellett az úton megtapasztalt élményeiket, leküzdött nehézségeiket is a hivatásokért ajánlják fel.

Papokkal telt meg 2022. május 24-én a Sarlós Boldogasszony-kegytemplom Máriagyűdön. A Pécsi Egyházmegye papsága tartotta hagyományos papi zarándoknapját a kegyhelyen, ahol immár 40 éve minden év májusában összegyűlnek, hogy együtt, közösen adjanak hálát papi hivatásuk kegyelmeiért. A zarándoknap egy időre esett a fiatal papok találkozójával, ahol a néhány éve pappá szentelt lelkipásztorok találkoztak egymással és beszélgethettek főpásztorukkal.

Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban mutatott be krizmaszentelési szentmisét április 14-én, nagycsütörtökön. A liturgián koncelebrált  Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, Bíró László nyugalmazott tábori püspök és a Pécsi Egyházmegye papsága, akikkel együtt ünnepeltek a diakónusok, az egyházmegye papnövendékei, a ministránsok és a hívek is.

Asztalos Gábor Tamás akolitus. 42 éves, házas, öt gyermek édesapja. Világi munkáját tekintve mozdonyvezető. Hittudományi végzettsége szerint teológus-lelkipásztor. A Katolikus Egyház hét szentsége közül az egyházi rend első fokozatának felvételére készül. Felföldi László megyéspüspök február 19-én állandó diakónussá szenteli a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. Asztalos Gábor Tamást a szentség felvétele előtt néhány nappal kérdeztük családról, hitről, szolgálatról és elköteleződésről.

Könyvet írt a papról a pap. Rostás Jenő faddi esperes-plébános megörökítette jeles elődje, példaképe, a haláláig Baranyaszentgyörgyön szolgáló Uhl Antal prépost-plébános életét. A kötetet a napokban a faddi művelődési házban is bemutatták.

Jézus Szent Szívének ünnepén papi és szerzetesi hivatásokért zarándokoltak a hívek Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra.

Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Egyházmegye főtemplomának plébánosa, tavaly megjelent Menjünk át a túlsó partra könyvének egyik alapgondolatáról, az újranyitást követő romeltakarítás lelki vonatkozásairól és a hitmegerősítés aszketikus gyakorlatairól mesélt.

Május 25-én főpásztorunk a Pécsi Egyházmegye papjaival közösen celebrált szentmisét a Máriagyűdi Bazilikában a papi zarándoklat alkalmával. A Mária-kegyhelyen összegyűlt papság a hivatásokért imádkozott.

A paksi plébánostól, Kutas Attila atyától nagy áldozatot követelt a járvány, melynek során elvesztette édesapját, majd maga is a betegség elszenvedőjévé vált. Mi adott neki erőt a nehézség közepette, és most hogyan vigasztalja érintett testvéreit? Erről beszélgettünk egy délután, végül, mint mindig, szép felismeréseket is kaptunk.

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. 

Olajszentelési misét tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a papság liturgikus keretek közt megújította Istennek tett fogadalmát, valamint sor került a keresztelendők és a betegek olajának megáldására, illetve a krizmaszentelésre.

A Pécsi Egyházmegyében valamennyi plébánián minden hónap első csütörtökén felajánló szentségimádást végeznek a papi- és szerzetesi hivatásokért. Március 4-én, délután az Irgalmas Rendi Szent Sebestyén templomában is ezért gyűltek össze.

II. János Pál pápa kezdeményezésére 1997 óta ezen a napon adnak hálát a keresztények azért az ajándékért, amelyet az Úr a szerzeteseken, a megszentelt életet élőkön keresztül a Krisztus-hívők közösségének ad.

Új rektorhelyettest köszönthet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói közössége, Szép Attila atya személyében, akit Dr. Kovács Gusztáv rektor 2020. december 1-vel bízott meg a feladattal.

Advent első hetén, december hónap első csütörtökén a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Szent Erzsébet Plébánián.

Idén októberben Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó állandó diakónussá szentelte László Péter Ferenc történelem-hittan szakos pedagógust, aki a szerpepi szolgálatról, oktatói erényekről és a szeretet továbbadásáról adott interjút.

Szent Mór ünnepén állandó diakónusokat szentelt fel Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó. A szerpapok interjúban meséltek a szolgálattal kapcsolatos érzéseikről. Prof. Dr. Kovács Tibor, a Pécsi Tudományegyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika és Diabetológiai, Nephrológiai Centrum egyetemi tanára osztja meg gondolatait.

Első alkalommal szerveztek online rekollekciót a Pécsi Egyházmegye papjai és szerpapjai számára, így a hagyományos lelki nap eltért a korábban megszokottaktól, a személyes jelleg mégis megmaradt.

Szent Mór ünnepén (október 25.) Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó szentelte állandó diakónussá a szekszárdi, négygyermekes családapát, Priskin Zsoltot, aki a szerpapi szolgálattal a szeretet átadását tartja az egyik legszebb feladatnak.

Schraub Ádám véméndi plébános hivatástörténetében meghatározó szerepe van Máriagyűdnek, hiszen itt lépett rá a papság felé vezető útra. Az ezüstmiséjét ünneplő atya az elmúlt évtizedekről mesélt.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó úr 2020. augusztus 1-jével az alábbi személyi változtatásokat rendelte el:

Borbás Sándor, Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila májusban hozták létre az Úton vagyunk - a Pécsi Egyházmegye papnövendékeinek oldalát. A Facebookon elérhető, személyes tapasztalatokat is bemutató felületről a kispapok, valamint Dallos Tamás atya hivatásgondozásért felelős referens mesélt.

Nem is annyira a távolság, mint a járvány miatt telefonon hívtuk fel Böjte Csaba testvért, aki mesélt pápai áldásról, az internet adta lehetőségekről, gyerekekről és egy vackorfáról is. 

A húsvéti ünnepkörben kerül sor a Boldogasszony Imaszövetség tagsági megújítására. Szeretettel várjuk a csatlakozni vágyó híveket a Pécsi Egyházmegyében működő imaszövetségbe.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Fiú üdvtörténeti küldése mellett ott van a Szentlélek küldése is. Vagyis egy olyan helyzetben, mint a mostani, amikor a szentségek nem tudnak összekapcsolni minket, a Lélek az, aki Krisztus húsvéti áldozatában részesít bennünket – mondja dr. Tamás Roland szajki plébános.

A Pécsi Egyházmegye a kialakult járványügyi helyzetben LÉLEKERŐSÍTŐ telefonos beszélgetésekkel segít azoknak, akik a napok múlásával felmerülő lelki nehézségekkel küzdenek. Atyák és civil szakemberek várják a telefonhívásokat.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség