közösség

Június 17-én Udvardy György főpásztor vezetésével Mecseknádasdról indultak azok a zarándokok, akik a szentelendő papokért és a hivatásokért ajánlották fel az út fáradalmait. Az út Püspökszentlászlón keresztül vezetett, ahol este a megyéspüspök celebrált szentmisét.

Június 25-én, szombaton kápolnabúcsút és körmenetet tartanak a kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnánál, amelyre a Mecsek Egyesület gyalogtúrát szervez.

Június 8-án délelőtt a Szent Mór Iskolaközpont Szent Kereszt Kápolnájában gyűltek össze közös hálaadó szentmisére az óvoda kis-, középső és nagycsoportos óvodásai, óvónői és dajkái.

Évadzáró összejövetelt tartott június 8-án a Pécsi Püspöki Bíróság. A nyári ítélkezési szünet előtt a 2015 decembere óta hatályos új egyházi házassági peres eljárásrendet ismertették, egyes esetek kapcsán vizsgálva meg annak gyakorlati aspektusait.

A trianoni békeszerződés új helyzetet teremtett az ezeréves magyar katolikus egyházkormányzat struktúrájában. Az új politikai határok következtében a 30 egyházmegyéből 13 teljes egészében a magyar fennhatóságon kívülre került, nyolc – köztük a Pécsi – csonka lett, négy egyházmegye pedig érintetlenül maradt.

Az evangelizáció egyik legújabb módszere az alpha kurzusok indítása. Ezek a közösségek bárki számára nyitottak, az sem feltétel, hogy az érdeklődők római katolikusok legyenek. A cél az alapvető vallási ismeretek átadása és a keresztény szellemiség közvetítése olyanoknak, akik gyakran először találkoznak a krisztusi tanítással.

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.

Összefoglaló 2016 áprilisának egyházmegyei eseményeiről.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 25-én tartja hálaadó szentmisével egybekötött tanévzáró rendezvényét és jubileumi programját. Az alkalom azért különleges, mert a főiskola idén ünnepli újraalapításának 25. évfordulóját.

Több egyházmegye családi napot tartott pünkösdhétfőn, Pécsett is színes programokkal várták az érdeklődőket. A Közösségek Ünnepén a plébániák és a katolikus intézmények mutatkoztak be. Az egyházmegye területén működő közösségek, csoportok a Dóm téren gyűltek össze.

Az öt évvel ezelőtt megkezdett hagyományt folytatva idén is egyházmegyei hangversenyen ünnepelt a Pécsi Egyházmegye. A koncert a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál záróeseménye is volt egyben.

Május 19-én emléktáblát avatnak Bonyhádon Virág Ferenc pécsi megyéspüspök tiszteletére. A város lakói a Bonyhádon született püspök beiktatásának 90. évfordulójáról emlékeznek meg.

A megkezdett hagyományt folytatva Udvardy György pécsi megyéspüspök szeretettel hív és vár mindenkit 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn a Közösségek Ünnepére.

Május 2-án folytatódott a Pécsi Egyházmegye pasztorális tervének kidolgozásához kapcsolódó megbeszélés-sorozat. Ezúttal a Szolgálatok témakörében vitatták meg a javaslatokat a résztvevők.

Május 1-jén az Édesanyák búcsúját tartották a Máriagyűdi Bazilikában, ahol a PTE Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.

Április 16-án, szombaton lelki napot tartottak középiskolás, egyetemista fiatalok részére a pécsi Pius templomban „Evezz a mélyre" címmel. Az eseményen hatvanan vettek részt.

25 éves fennállását ünnepelte április 22-én a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola. Az eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki az ünnepi műsort követően megáldotta a felújított iskolaépületet.

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Pedagógiai Folyóiratának harmadik száma, amely az elmúlt félév szakmai és lelki eseményeiről számol be. Műhelyrovat, szakmai életutak, lelki útravalók, ballagási és anyák napi műsorterv is olvasható a most megjelent lapban.

Április 23-án Pécsett az egyházmegyei pedagógusnapon közel 350 pedagógus és hitoktató ünnepelt együtt.

Ma ünnepli beiktatásának ötödik évfordulóját Udvardy György megyéspüspök.

LD honlap logó Telefon
2021 January
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Szabadegyetem a NEK jegyében - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 27. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 02. 04. -
ELMARAD - Érettségizők találkozója I.:
-
2021. 02. 05. - 2021. 02. 07.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi