Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Idén szeptember 16. óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban.

Viliam Judák nyitrai püspök a bátai zarándoklat záró szentmiséjén a garamszentbenedeki ereklyéből leválasztott részletet adott át Udvardy György pécsi megyéspüspöknek. Sümegi József írását az ereklye történetéről több részletben közöljük.

Tudományos kutatások

A Manopelloban őrzött ereklye a közelmúltban számos tudományos kutatás tárgya volt: A fátyol mindkét oldalán ugyanolyan erősen kirajzolódó arckontúrok keletkezését többen is vizsgálták. Blandin Paschalis Schlöner trappista szerzetesnővér, ikonfestő hosszú évekig apró részletekbe menően tanulmányozta az ereklyét. Ő fedezte fel, hogy a Manoppellóban őrzött kendőn lévő arc mérete és karaktere 100 százalékos egyezést mutat a Krisztus halotti leplének tartott, és a torinói Keresztelő Szent János katedrálisban őrzött lenvászon leplen halványan kirajzolódó férfifejjel.

manoppello 04

Schlöner a torinói lepelről és a Szent Arcról készített felvételsorozat aprólékos összehasonlításával mutatta ki a két arckép egyezését. Ahogy a torinói lepelnél sem sikerült megfejteni a textílián látható testkontúrt létrehozó hatásmechanizmust, úgy Veronika kendőjénél sem. (Ian Wilson brit fizikus, a lepel vizsgálatában részt vett kutató szerint a véralapanyagú kontúrt valamilyen ismeretlen, nagy energiájú, leginkább a neutronkisüléshez hasonló sugárzás égette bele a lenrostokba. Mások, így köztük az olasz ENEA kutatócsoport is hasonló következtetésre jutott.)

 

Azonos lehet-e a manopellói ereklye a Szent Péter bazilikából ellopott ereklyével?

A Szent Péter Bazilikában két eltörött, kristályüvegű keret található, amelyek közül egyikben, a XVI., vagy XVII. századig, Veronika kendőjét őrizték. Ezekkel a keretekkel pontosan megegyezik a manoppelloi lepel nagysága.

Badde Paul rámutat arra a tényre, hogy a manoppelloi lepel jobb alsó sarkán kristálydarabokat találtak, ez kézzelfogható bizonyítéka a felbecsülhetetlen értékű ereklye ellopásának. Német tudósok: Pfeiffer, Resch, Thiermeyer és Blandin nővér többéves kutatásai alapul szolgáltak a Badde által vezetett újságírói nyomozásnak.

Ennek eredményeként szenzációs felfedezésre jutottak. A manoppelloi templomban található Veronika kendője azonos az új bazilika építésekor, az 1610-es években titokzatos körülmények között ellopott kendővel.

manoppello 01

Pfeiffer professzor biztos abban, hogy az isteni arckép a manoppelloi kendőn Krisztus sírjában keletkezett, az Úr feltámadása alatt. Ez a kendő különleges anyagból van és az arc, amely a torinói leplen az elhunyt arcának negatív képe, ezen a leplen pozitív kép. A kettő abszolút összhangban van. Ez ugyanaz az arc és feltételezhetjük, hogy a leplen és a kendőn lévő Krisztus képek a feltámadás pillanatában keletkeztek.

Egy ultraibolya fényben nemrégen elvégzett vizsgálat azt mutatta, hogy a fátyolszövet fonalain semmiféle festék nyomai nem mutathatók ki: vagyis se nem festettek rá, sem megfestett fonálból nem szőtték. Ezenkívül a fonal valamilyen puhatestű állatból származó egyfajta tengeri selyem, amit nem lehet megfesteni, mert a benne lévő só a színezéket azonnal feloldaná. Bonyolult fotográfiai eljárásokkal sikerült megállapítani, hogyan jelenik meg a kép a szövet két oldalán azonosan, mint egy diapozitív esetében.

manoppello 06

 

A Gregoriana Egyetem professzora, Heinrich Pfeiffer éveken át kutatta a Veronika kendőjével kapcsolatos esetet a művészettörténet szempontjából, a kereszténység legrégebbi forrásainak segítségével. A kutatások kimutatták, hogy a manopelloi kép ősmintaként tekinthető a Krisztus-arcot bemutató összes kép számára. Pfeiffer professzort is Blandin Paschalis Schlöner trappista szerzetesnő és ikonfestő feltárásai ösztönözték a kutatások elindítására. A nővér, több éves, aprólékos kutatások eredményeként bebizonyította, hogy a manoppelloi lepel arca tökéletesen fedi a torinói leplen lévő arcot.

A tizenötödik és korábbi századból származó, hivatalos kendőmásolatokon ugyanaz a Jézus-arc látható: nyitott szemmel, hajjal, szakállal, határozott orral, letakart füllel és nyakkal. Veronikát Európa legnagyobb festői festették meg: Jan van Eyck, Hans Memling, Robert Camping, Andrea Mantegna, Dirk Bouts.

Fotó: Wikipedia

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség