Március közepétől interneten is elérhető a Pécsi Egyházmegyei Levéltár iratanyagának egy része. A hároméves előkészítő munka után többek között anyakönyvek, helytörténeti dokumentumok, jegyzőkönyvek váltak online hozzáférhetővé.

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár igen gazdag iratanyaggal rendelkezik. Az egyházmegyei és a püspöki levéltár dokumentumai mellett a káptalani szövegek és most már a plébániák levéltári gyűjteménye is megtalálható a székesegyház melletti impozáns épületben. A levéltári iratok egy részét szakemberek digitalizálták az elmúlt három évben, hogy a kutatók a világhálón keresztül is hozzáférjenek a dokumentumokhoz. Honlap: e-archivum.pecsiegyhazmegye.hu

07 elofizetes profil felulet 03 pel 900

A digitalizálás során mérlegelték, hogy melyek azok a területek és témák, amelyek a levéltári kutatót elsősorban érdeklik. Így végül iktatókönyvek, 1895  utáni anyakönyvi másodpéldányok, az egykori Egyházmegyei Tanfelügyelőséghez köthető iratanyag, jegyzőkönyvek, helytörténeti dokumentumok, valamint a családfakutatásokhoz nagyon hasznos plébániai iratok (keresztelési, házassági és halálozási anyakönyvek) kerültek a tárhelyre. Az anyakönyvi bejegyzések között a legrégebbiek a 17. század végéről származnak. Adat- és személyiségvédelmi megfontolások miatt az 1925 után keletkezett dokumentumok nem kutathatók.

A jelenleg elérhető állomány folyamatosan bővül, erről a Pécsi Egyházmegyei Levéltár internetes oldalán tájékozódhatnak a jövőben is a kutatók.

Az e-archívum szolgáltatásai bankkártyás előfizetéssel vehetők igénybe, a felhasználók kéthetes, negyedéves és egész éves előfizetés közül választhatnak. Az előfizetés meghatározott számú kép letöltését is lehetővé teszi, illetve bármikor tetszőlegesen hosszabbítható.

Az e-archívum megkönnyíti a levéltári kutató dolgát, hiszen tartózkodási helytől és nyitvatartási időtől függetlenül dolgozhat, és a jól strukturált, könnyen átlátható rendszer a munkavégzést is hatékonyabbá teheti.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 May
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Dóm Kőtár, Pécs -
2023. 05. 31. - 2023. 05. 31.
Pedagógusnap:
Szent Mór Iskolaközpont -
2023. 06. 02. - 2023. 06. 02.
Szentháromság búcsú:
Sellye -
2023. 06. 04. - 2023. 06. 04.
Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség