Az Internetes Böngészős Hittanverseny az első fordulójához érkezett. A feladatlapok elérhetők az 5.-6., illetve a 7.-8. évfolyam számára.

Kedves Versenyzők és Kedves Felkészítők!

Szeretettel köszöntünk mindenkit az idei nagyon különleges tanév Internetes Böngészős Hittanversenyén. Talán sosem volt még ennyire időszerű az online térben történő játék és megmérettetés, mint most! Ezt a jelentkezések száma is tükrözi, közel 500-an vágunk neki az első fordulónak! 

Tavaly és tavalyelőtt az Eucharisztikus Kongresszusra való készület volt a fő témánk, erről még idén sem feledkezünk el. Ezen kívül Ferenc pápa felhívására válaszolva a Teremtett Világunk szépségeinek, szeretetének és védelmének szeretnénk versenyünkben is helyet adni!

Bízunk benne, hogy sok örömteli és gazdagító pillanatot „töltünk együtt” a végső eredményhirdetésig!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is négy fordulóra tagolódik a versenyünk, ez négy online feladatlap formájában jelenik majd meg, melyeket a megadott címekre küldünk majd ki. Minden feladatlapnak lesz egy beküldési határideje, a soron következő fordulót csak az előző teljesítése után küldjük.

Kedves Versenyző!

A versenyfeladatok megfejtéséhez bármilyen segédeszköz igénybe vehető interneten és papír alapon is, továbbá a hitoktatód, szüleid, tanáraid is segítségedre lehetnek ebben. Mi a verseny során szeretnénk, ha elsajátítanád az internetes kutatómunka alapjait, és gazdagodnál ismeretekben, élményekben, de a tapasztalathoz vezető utat egyedül tudod csak bejárni. Annyi segítséget vegyél igénybe, amennyi feltétlenül szükséges, így meghagyva az izgalmat és örömet magadnak azzal, hogy egyedül fedezed fel a megoldáshoz segítő forrásokat.

INTERNETES HITTANVERSENY 1. FORDULÓ FELADATLAPJAI:

(5.-6. évfolyam): https://forms.gle/9R5x6biS4QY94zfS7

(7.-8. évfolyam): https://forms.gle/PZ1QjPL52s69woox7

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség