Dr. Cserháti József pécsi püspök 1994-ben bekövetkezett halála évfordulóján, április 12-én, pénteken 18 órától szentmisét celebrál Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye nyugalmazott püspöke az elhunyt főpásztorok lelki üdvéért az egyházmegye főtemplomában. A liturgiát a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján közvetítjük.

A Pécsi Egyházmegyében hagyomány, hogy minden évben az utolsó elhunyt pécsi püspök halála napján szentmisében emlékeznek az elhunyt püspökökre.

A Szent István király által 1009-ben alapított Pécsi Egyházmegye több mint 1000 éves történelmében eddig szám szerint összesen 83 megyéspüspök kormányozta a hívő nép hitéletét. Az egyházmegye első főpásztor Bonipert volt. Bonipert és az őt követő valamennyi pécsi püspök életrajzi adatainak összefoglalója ITT TALÁLHATÓ.

A különleges alkalomból a Pécsi Püspökség egy különleges tematikus sétára várja az érdeklődőket, ahol a látogatás idejére megnyitják a turisták elől elzárt és nem látogatható püspöki kriptát.

A különleges idegenvezetés keretein belül nem csupán a Pécsi Egyházmegye elhunyt püspökeinek életét, munkásságát ismerhetik és néhányuk sírjait tekinthetik meg, hanem a székesegyház tornyából nyíló páratlan panorámát is meg lehet csodálni.

Az idegenvezetés időpontja: 2024. április 12., 16:30. A program várható időtartama: kb. 70 perc. Találkozó a pécsi székesegyház nyugati kapujánál. További információ: https://pecsiegyhazmegye.hu/turisztika

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség