A több mint tíz évvel ezelőtti megnyitása óta több mint egymillióan váltottak jegyet a Pécsi Püspökség valamely épületének megtekintésére. A mérföldkő méltó megünneplésének apropóján egy szerencsés látogató életre szóló élménnyel gazdagodott 2024. szeptember 21-én a pécsi székesegyházban.

2014 májusában nyitotta meg kapuit a Pécsi Egyházmegye épületeit a nagyközönség számára bemutató Pécsi Püspökség, melyek között találjuk Pécs városának ismert szimbólumait is. A legnépszerűbb turistacélpontok az államalapítás-kori alapokkal rendelkező, négytornyú Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, valamint az emblematikus sziluettjében a török idők építészeti vonásait is magán viselő dzsámi, a ma már újra katolikus templomként működő Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom. De sok turista kíváncsi a Püspöki KincsTárra, a Dóm Kőtárra és a püspöki palota látogatható épületrészeire is.

egymilliomodik latogato004

A rendre százezer főt meghaladó évenkénti látogatószámban csak a Covid-járvány okozott törést. Mára azonban a turisták visszatértek Pécsre is és természetesen az ide látogatók többségének útitervében szerepelnek a püspökség nevezetességei. A folyamatosan nagy érdeklődésnek köszönhetően idén nyáron átlépte az egymillió főt az összesített látogatói szám.

egymilliomodik latogato006

A jelentős mérföldkövet a püspökség egy előre meghirdetett nyereményjátékkal ünnepelte, melyben egy szerencsés látogató egy exkluzív, privát idegenvezetésen vehetett részt a helyszínen. A nyertest a székesegyház hatvan méter magas, kilátóként is működő délkeleti tornyában köszöntötték pezsgővel a püspökség munkatársai, majd a templom karzatáról hallgathatta a templom orgonaművész-zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc orgonajátékát. A legnagyobb élményt azonban — elmondása szerint — az jelentette számára, hogy ő maga is megszólaltathatta a hangszert. A székesegyház titkainak exkluzív felfedezésén túl a nyeremény másik részeként pedig egy gasztro-kulturális pécsi élményhétvégére is meghívást kapott a nyertes.

egymilliomodik latogato017

A Pécsi Püspökség kiemelkedő művészeti értékekkel rendelkező épületei és gyűjteményei egész évben nyitva állnak a látogatók előtt, melyről további információk az egyházmegye honlapján találhatók.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

RIT - Regionális Ifjúsági Találkozó Bólyban:
-
2024. 10. 26. - 2024. 10. 26.
Rózsaeső imaest a székesegyházban:
-
2024. 10. 27. - 2024. 10. 27.
Mindenszentek - Ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2024. 11. 01. - 2024. 11. 01.
Janus Pannonius síremlékének koszorúzása a székesegyházban, majd ünnepi szentmise:
-
2024. 11. 06. - 2024. 11. 06.
Férfitalálkozó Szigetvár:
-
2024. 11. 08. - 2024. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség