A kultúrapártoló és könyvtáralapító Klimo György 1751 és 1777 között volt pécsi püspök. Életének ebből a szakaszából viszonylag sok információval rendelkezünk. De hogyan élt, mielőtt püspökké szentelték volna? Írásunkból Klimo György ifjúkorára, nyelvtudására és a patrizálás szokására egyaránt fény derül.
Klimo György 1710. április 4-én látta meg a napvilágot a Nyitra megyei Lopassón (ma Szlovákia, Lopašov), a 32-es számú házban. Szülei szegény sorsú földművesek, testvérei Márton, János és Anna voltak.
Házukat a hagyomány Klimovec-nek, azaz Klimo-háznak nevezte, büszkén gondolva annak korábbi lakójára. 1911 óta ezt az épületen is olvashatjuk: Jedlicska Pál esztergomi kanonok, nagyszombati érseki helytartó, helytörténész kezdeményezésére Klimo szülőházán kétnyelvű (magyar és szlovák) emléktáblát avattak. Jedlicska az elkövetkezendő időkre is gondolt: létrehozott egy 70 forintos alapítványt, hogy a táblát fenntarthassák, valamint hogy az aranyozott vésett betűket időnként felújíthassák. Hogy a 70 forint meddig tarthatott ki, nem tudjuk, az épületet viszont valamikor a 20. század második harmadában lebontották. Az emléktáblát az 1970-es években a lopassói templom padlásán találta meg Bárdi Ilona, a Pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa, aki épp a klimói hagyaték után kutatott. Ekkor készült az utolsó fénykép róla, amelyet Fényes Miklós 1974-ben a pécsi püspöki könyvtárról szóló jubileumi kiadványban közölt is.
Az 1911-ben állított emléktábla Klimo György hajdani szülőházán
A fiatal és szorgalmas Klimo György – mondhatjuk – szerencsés helyzetben volt, hiszen pályafutása minden állomásán patrónusok támogatták. Korai tanulmányait Wranovych pozsonyi kanonok pártfogása mellett kezdte meg Pozsonyban, majd a budai alumneumban tanult. 1731. augusztus 10-től a nagyszombati Szent István Papnevelő Intézet növendéke lett, ahol bölcsészeti tanulmányokat folytatott, majd itt végezte el a teológia két évét is.
Az iskolai évek alatt nagyon sokat nyomorgott és éhezett, de tudásvágya hajtotta, valamint azon célja, hogy előbbre jutása által segíthesse majd családját is. Az egykorú hagyományok szerint Klimo diákként szegénysége miatt házról házra járt bögréjével, amelyben ételt kapott. „Pátrizáló begréjét” eltette emlékbe magának, és mint pécsi püspök is nagy becsben tartotta, sőt nem szégyellte vidámabb óráiban az ebédlőasztalnál a vendégeinek „édes emlékezéssel” megmutatni.
A ’patrizál’ szó nem szerepel a nyelvtörténeti szótárakban, hanem tájszóként maradt fenn, tehát csak bizonyos nyelvjárásokban használták. Az Új Magyar Tájszótárban két kifejezés, a ’patrizál’ és a ’patril’ található meg. Előbbit a Nógrád megyei Diósjenőhöz köthetően őrizték meg. Jelentése ’pártol, véd, pártját fogja’. Utóbbit a Heves megyei Szihalmon jegyezték fel ’gondoskodik valakiről, felkarol valakit’ jelentésben. Klimo származásának ismeretében egyértelmű, hogy a Felvidék szókincséhez tartozó kifejezéssel van dolgunk, és azokra a szegény sorsú diákokra utalt, akik egy bádogbögrével vagy egy kis tálkával indultak az aznapra kijelölt házhoz, ahol élelmezésükről jószívű emberek gondoskodtak. Klimo életében a ’pátrizáló begre’ szószerkezet tehát egy újabb jelentéstartalommal egészült ki: „a segítést, a patronálást megtestesítő-kifejező edény”-nyé lett. (Ezúton köszönöm Dr. Pesti Jánosnak a ’patrizál’ szó történetének mind teljesebb kidolgozásához nyújtott segítségét.)
Később az ilyen diákokat a ’sorkosztos’ kifejezéssel ruházták fel. A ’sorkoszt’ vagy ’coquia’ mint természetbeni juttatás „rendszere” sokáig fennmaradt Magyarországon. A szegénysorból kikerülő, ösztöndíjas diákok az oktatási intézmény határozata alapján mindennap más-más háznál kaptak ebédet vagy vacsorát. A ’sorkoszt’ nem csak a szegénység „jelvénye” volt, hiszen a városok iskoláinak nőtlen rektorai és praeceptorai (tanítói) esetében a ’sorkoszt’ a javadalmazásukhoz tartozott. Hasonlóképpen „tartották el” a falvak tanítóikat és papjaikat is.
E kis fennmaradt anekdota, valamint a benne szereplő bögre egy ezidáig Klimóval kapcsolatos tényt is megcáfolhat: mivel a ’patrizál’ szavunk felvidéki eredetű, úgy véljük, a jobbágy származású püspök révén kerülhetett Pécsre. A nagynevű püspök a szlovák mellett németül és a latinul is kiválóan tudott, kritikaként azonban feljegyezték róla: a magyar nyelvet nem, vagy csak alig beszélte. Talán a ’patrizál’ kifejezésnek a Pécsi Egyházmegyében való továbbélése aprócska bizonyítéka lehet annak, hogy Klimo György tudott magyarul. A könyvtáralapító ordinárius „ereklyéjeként” őrzött bögréje tulajdonosa halála után több mint fél évszázaddal is megőrizte eme értékes tájszavunkat, amely írásban is fennmarad. A bögre hollétéről sajnos ma nem tudunk semmit.
Klimo György metszett arcképe a Csajághy-féle életrajzi írás mellékleteként
Klimo György pécsi püspök sorsa álljon méltó példaként arra, hogy a rászorulók támogatása idővel meghozza gyümölcsét: az ő 26 éves egyházfői működése alatt az egyházszervezetben, a hitéletben, a kulturális életben és az oktatás fejlesztésében is olyan maradandót alkotott, amelyre az utókor – biztos alap révén – bátran építkezhetett és építkezhet ma is. Egyúttal legyen ez utóbbi történet emlékezete egy végtelenül szerény és származását soha nem felejtő embernek.
Schmelczer-Pohánka Éva
