30 October 2015

2015. október 23-án és 24-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a már hagyománynak számító lelki gyakorlatot és képzést karitászcsoportok számára. A jó hangulatú és tartalmas képzésen nagy számban jelentek meg a csoportok vezetői, képviselői, munkatársai.

30 October 2015

Október 29-én délután 3 órakor tartotta szokásos éves találkozóját a Baranya Barátainak Köre. Az egyesület alapításának huszadik évfordulóját is ünnepelte a pécsi püspöki palotában.

29 October 2015

Újjászületett Püspökszentlászló történelmi emlékhelye. A Pécsi Egyházmegye 2013-ban nyert jelentős támogatást a Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben című projektre, a munkálatok pedig most, 2015 őszén zárultak.

29 October 2015

DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0041

A kastély fejlesztésének záró rendezvénye

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Puspokszentlaszloi-Kastely_Turisztikai-Latogatokozpont-Zarandokháaz-es-Mindszenty-emlekhely-a-Mecsekben.pdf)Püspökszentlászlói Kastély (pdf)[ ]

28 October 2015

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola idén ünnepli újraalapításának huszonötödik évfordulóját. Ennek keretében 2015. november 3-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából a főiskola tudományos emlékülést szervez. Témája aktuális kérdés: mivel segíthet ma a teológia a modern világ kihívásainak leküzdésében?

28 October 2015

A Szent Mór Iskolaközpont 2015. október 22-én „ÉLŐ KÖNYVTÁR"-at szervezett 11-12. évfolyamos diákjai számára. A 17-18 évesek különböző hivatású felnőttekkel beszélgethettek négyszemközt, körüljárva egy-egy pálya lehetőségeit és nehézségeit.

27 October 2015

Második alkalommal tartotta a felnőttek katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök október 22-én a Dóm-kőtárban. Az egy hónappal korábban tartott bevezető előadás után ezúttal az első parancsolatot állította középpontba a főpásztor: Szeresd Uradat, Istenedet!

26 October 2015

Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház.

23 October 2015

A hagyomány szerint a jeruzsálemi templom kárpitját, amely Jézus halálakor kettéhasadt, Szűz Mária készítette. Ahogyan Isten a függönyt félrevonva belépett Mária méhébe és életébe, úgy minden ember életében el akarja húzni az őt kizárni próbáló függönyöket.

22 October 2015

Dr. Török Csaba római katolikus pap, teológus, főiskolai docens tartott előadást a Pécsi Egyházmegye papjainak képzésén, Mohácson. A téma kultúrtörténeti megközelítése a kereszténység és a kultúra viszonyát elemezte a kezdetektől napjainkig.

22 October 2015

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A mostani alkalmak központi gondolata az óraszervezés volt, melyet számos módszertani ötlet tett igazán használhatóvá.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (diasor_tovabbkepzes_151017.ppt)Diasor (ppt)[ ]

22 October 2015

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A középpontban mindkét alkalommal az óraszervezés állt.

22 October 2015

A centenáriumi ünnepségsorozat részeként október 17-én Pécsett rendeztek találkozót a verbiták. A találkozón előadást tartott Burbela Gergely, a magyar verbita rendtartomány elöljárója és Benvin Sebastian, a Pápai Misszós Művek magyarországi igazgatója Az Ő küldetése, a mi küldetésünk címmel.

20 October 2015

Október 23-24 -én a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász találkozót szervez önkéntesei részére. A képzés nyílt, a szervezők ugyanis lehetőséget szeretnének biztosítani azok számára is, akiket érdekel a karitász munkája.

20 October 2015

A Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „Duna-Dráva árvízi tapasztalatai és villámárvizek Baranya megyében" elnevezéssel kétnapos nemzetközi konferenciát tartott október 15-16-án.

19 October 2015

A középkori pécsi székesegyházat állította középpontba egy tudományos konferencia október 15-16-án a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében Pécsett.

17 October 2015

„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!" – mondta Jézus tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen.

17 October 2015

Ötszáz éve született Avilai Szent Teréz. A Nagy Szent Teréznek is nevezett kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház, idén összekötötték ezzel a jubileumi évfordulóval. A 16. században Szent Teréz alapította meg a Sarutlan Kármelita Rendet.

16 October 2015

Pécsett október 9-én és 10-én 25 területen segítettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. Az általános és középiskolások, egyetemisták, fiatal felnőttek és a TÁMASZ alapítvány hontalan önkéntesei főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben tevékenykedtek.

15 October 2015

2015. október 24-én, szombaton Ministráns Búcsú lesz Szekszárdon. A rendezvény a Római Ministráns Zarándoklat utótalálkozója is lesz egyben. A részvétel ingyenes, az ebédről a Ministráns Bizottság gondoskodik.

14 October 2015

Az adventi időszak lelki előkészületének jegyében a Pécsi Egyházmegye az idén is - immár 13. alkalommal - meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot, egyúttal szeretettel várja a kedves híveket a hajnali rorate szentmisék alkalmaira is a november 30-tól december 24-ig terjedő időszakban, hétfőtől szombatig, 6 órától a Pécsi Székesegyházban.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Advent_Tajekoztato-adatlap_2015.pdf)Tájékoztató (pdf)[ ]
Download this file (Pecsi-Advent_Jelentkezesi-lap_2015.docx)Jelentkezési lap[ ]

14 October 2015

A Caritas Hungarica Díjat a Pécsi Egyházmegyéből idén Kungl Jánosné, Makra Ferenc és Stángli Lászlóné kapta. A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica Díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.

13 October 2015

Örömmel adjuk hírül, hogy az elmúlt szombaton, október 10-én, a római Szent Ignác-templomban Jean-Claude Hollerich luxemburgi érsek a Pápai Német-Magyar Kollégium növedékei közül egy diakónust pappá és négy szeminaristát szerpappá szentelt. Az új diakónusok közül ketten, Berecz Tibor és Lápossy Péter, a Pécsi Egyházmegye növendékei.

13 October 2015

„ITT – Imádság, Tanulás, Találkozás" címmel rendezték meg idén a magyarországi állandó diakónusok, házastársaik, valamint a diakonátusra készülők huszadik lelki és tanulmányi összejövetelét október 8. és 10. között Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A találkozó lelkigyakorlatos részének idei felkért előadója Udvardy György pécsi megyéspüspök volt.

13 October 2015

2015 augusztusának első hetében a Pécsi Egyházmegyéből 70 ministráns és vezető vett részt a 11. Nemzetközi Ministránstalálkozón Rómában. A delegációt Udvardy György megyéspüspök támogatta, a plébánosok pedig segítették a ministránsokat és a szülőket.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség