13 October 2015

2015 augusztusának első hetében a Pécsi Egyházmegyéből 70 ministráns és vezető vett részt a 11. Nemzetközi Ministránstalálkozón Rómában. A delegációt Udvardy György megyéspüspök támogatta, a plébánosok pedig segítették a ministránsokat és a szülőket.

12 October 2015

Szent Mór pécsi püspök ünnepén, október 25-én délután 4 órától ingyenes idegenvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők a nemrég megnyílt püspöki KincsTárat.

12 October 2015

A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye TÁMOP pályázatának keretében országos szakmai napot tartottak a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában.

11 October 2015

Az elmúlt hetek legfontosabb közéleti témája az Európába vándorló emberek nagy száma és az így kialakult rendkívüli helyzet kezelése. A keresztények a felebaráti szeretet jegyében többé-kevésbé igyekeznek segítséget nyújtani a rászorulóknak. Ennél azonban tovább kell menni: a földrészünkre érkezők helyzetét hosszabb távon szolidaritással és a szeretet találékonyságával szükséges elrendezni.

10 October 2015

1515-ben született Avilai Szent Teréz, akiről 2015-ben a Sarutlan Kármelita Rend a világon mindenütt programokkal, kiadványokkal, ünnepségekkel emlékezik meg. A Pécsi Egyházmegyében október 15-én Magyarszéken, a Sarutlan Kármelita Nővérek kolostorában lesz Avilai Szent Teréz főünnepe.

10 October 2015

A Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig című kötetet október 20-án délután 5 órakor mutatják be a Dóm-kőtárban.

10 October 2015

Lezárult a Máriagyűdi Kegyhely két éve tartó felújítása. Az uniós forrásból finanszírozott projekt célja az volt, hogy az ország egyik legkeresettebb zarándokhelye méltó módon szolgálja a lelki feltöltődésre vágyó zarándokokat.

09 October 2015

„Élete a mi életünk... Küldetése a mi küldetésünk..." Ezzel a mottóval hirdette meg a verbita rend jubileumi ünnepségsorozatát. A megszentelt élet éve egybeesik a verbita rend magyarországi letelepedésének centenáriumi évével. Pécsett október 17-én rendeznek kulturális napot.

09 October 2015

Október 12-én, hétfőn a pécsi keresztény orvoskör meghívására tart előadást Csigi Péter atya a Katolikus Karitász Janus Pannonius utcai székházában Pécsen. A 19 órakor kezdődő előadás címe: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék" Elmélkedés három Mária-ikonról.

09 October 2015

A három történelmi keresztény egyház három napon át „Itt vagyok!" mottóval rendezi meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű eseményt. Hétvégén Pécsett több száz középiskolás tesz rendbe köztereket, játszótereket, közösségi helyeket, valamint segít az idősápolásban és keres fel gyermekotthonokat.

08 October 2015

Hivatalosan is lezárult a Máriagyűdi Kegyhely turisztikai fejlesztése elnevezésű, uniós forrásból megvalósuló projekt. Október 8-án 10.00 órakor dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szabadtéri szentmise keretében megáldotta a megújult kegyhelyet.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Mariagyud-projektzaro_sajtokozlemeny_151008.pdf)Sajtóközlemény (pdf)[ ]

05 October 2015
COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (imadsag-a-szent-csaladhoz-a-puspoki-szinodusert.pdf)Imádság (pdf)[ ]
Download this file (imadsag-a-szent-csaladhoz-a-puspoki-szinodusert.png)Imádság (png)[ ]

05 October 2015

Magyarország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokolt a Pécsi Egyházmegye közössége.

02 October 2015

A teremtés hete és Ferenc pápa nemrég megjelent körlevele kínált apropót egy nem mindennapi találkozáshoz a pécsi Magtár Látogatóközpontban. Ferenc pápa Laudato si! című enciklikája arra buzdít, hogy óvjuk a teremtett világot, amelyben élünk. Az enciklika magyar fordítása a napokban jelent meg Nobilis Márió atya közreműködésével.

02 October 2015

Egy név tűnhet jelentéktelennek és önkényesnek. Valamit, ha akarunk, hívhatunk így, de akár úgy is, a lényegen ez mit sem változtat. „Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos" – állapítja meg Júlia Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjában (II. felvonás 2. szín).

01 October 2015

Kilenc napon keresztül tartott az Ars Sacra fesztivál Pécsett: szeptember 19-étől 27-éig zajlott az előadásokból, beszélgetésekből, koncertekből álló programsorozat, amelynek idei központi mottója a következő volt: „Szentek legyetek!" (1 Pt 1, 16)

30 September 2015

Vasárnap családi játszódélutánra várta a pécsieket a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete. Az egyesület 25 év után költözhetett olyan épületbe, ahol nemcsak a többgyermekesek fordulnak meg, hanem programokat és előadásokat is szerveznek.

29 September 2015

Dr. Bolberitz Pál professzor, pápai prelátus vezetésével bentlakásos lelkigyakorlatot hirdetünk Máriagyűdön a zarándokházban és a plébánián mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Mgyd_Jellap_2015_advent.doc)Jelentkezési lap[ ]

29 September 2015

Idén „Itt vagyok!" mottóval rendezik meg a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű rendezvényt.

29 September 2015

2008 óta, Szabó Sándor plébános javaslatára összegyűlnek a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt templomok közösségei Rákospalotán. A program során idén a közösségek főpásztoraiért és plébánosaiért imádkoztak a zarándokok.

28 September 2015

Október 15-16-án átfogó tudományos konferenciát rendeznek a középkori pécsi székesegyházról. Ismert művészettörténészek, történészek, régészek és restaurátorok mutatják be és vitatják meg a gazdag múltú katedrálissal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeiket a Dóm-kőtárban.

28 September 2015

A Pécsi Egyházmegye papjai és dolgozói számára második alkalommal hirdet tenisztornát. A verseny október 17-én lesz Szekszárdon, a Zorba Teniszcentrumban.

28 September 2015

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!" A Pécsi Egyházmegye ezzel a mottóval indítja útjára az október 3-ai bátai zarándoklatot. Idén ünneplik a bátai Szent Vér Kegyhely 600 éves jubileumát.

26 September 2015

Szent Gellért napján Székesfehérváron is megtartották a katolikus pedagógusok konferenciáját és díjátadóját az egyházmegye területén működő oktatási intézmények számára. Az ünnep szónoka Udvardy György pécsi megyéspüspök volt.

25 September 2015

Szeptember utolsó vasárnapján – Szent Jeromos emléknapjához kapcsolódóan – a Szentírást helyezi középpontba az egyház. A katolikusok leggyakrabban a miséken találkoznak bibliai szövegekkel. De vajon a Biblia mekkora részével?


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség