nagyböjt

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. Az ötödik vasárnapon Vida Zsolt szászvári plébániai kormányzó tanítását közöljük.

A nagyböjti triduum utolsó szakaszában Felföldi László pécsi megyéspüspök az emberekben lévő jóság előhívásáról, a közösségek megtartó erejéről és Isten felajánlásinkra adott válaszáról elmélkedik.

Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjti triduumot tartva közös elmélkedésre hívja az egyházmegye híveit. Az online formában szervezett ájtatosság-sorozat második napján a főpásztor a családokhoz, különösen a férfiakhoz szól, akiknek forrássá kell válniuk.

Online ájtatosság-sorozatot tart Felföldi László pécsi megyéspüspök a nagyböjti időben. A triduumot, vagyis a háromnapos elmélkedést március 19-21. között élőben közvetíti az Egyházmegye. Az első alkalommal püspök atya arra mutat rá, hogyan vegyük észre, tegyünk érte és tartsuk meg életünk kincsét!

Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjt alkalmával triduumot tart, melyre a korábbi tervektől eltérően, a járványügyi intézkedések miatt online formában kerül sor.

Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a környezetünknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk összefüggéseit.

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk.

A Nagyböjti gondolatok online katekézis negyedik alkalmán Cirenei Simon kereszthordozásáról, valamint Veronika kendőjének jelentőségéről elmélkedett Felföldi László pécsi püspök.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. A harmadik vasárnapon Molnár Péter olaszi plébániai kormányzó tanítását közöljük.

Az elesés biztosan a gyengeség jele? Nem inkább a szereteté? A mások által okozott nehézségek csakis rajtunk kívülálló okokból nyomják a vállunkat? Nem inkább a mi felelősségünk, hogy hibáztatjuk szeretteinket, környezetüket? – a nagyböjti online katekézis harmadik alkalmán Jézus három esésén elmélkedik Felföldi László pécsi püspök.

Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.

Március hónapban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket. Egyúttal elérhetőek a Lyceum templom átmeneti zárva tartásával kapcsolatos információk is.

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. A második vasárnapon Battonyai János mohácsi káplán tanítását közöljük.

Felföldi László pécsi megyéspüspök rövid, megerősítő gondolatokkal segít a nagyböjti időszakban, melyek által méltósággal készülhetünk legszentebb ünnepünkre, a húsvétra. A böjti időszakban minden pénteken online katekézisre várja a híveket.

Az idei nagyböjti időszakban a teremtésvédelem témakörét is szeretnénk a figyelem középpontjába állítani. A böjt önmegtagadási gyakorlatai és a teremtésvédelmi elvek által javasolt fogyasztáscsökkentés magától értetődő kapcsolatot kínálnak. 

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. Az első vasárnapon Keresztes Andor máriagyűdi plébános tanítását közöljük.  

Felföldi László pécsi megyéspüspök rövid, megerősítő gondolatokkal segít a nagyböjti időszakban, melyek által méltósággal készülhetünk legszentebb ünnepünkre, a húsvétra. A böjti időszakban minden pénteken online katekézisre várja a híveket.

Nagyböjt minden péntekén online katekézist tart Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be hamvazószerdán, február 17-én a Pécsi Székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Szép Attila püspöki irodaigazgató, Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes és Kajtár Edvárd plébános.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Hamvazószerda a bűnbánat nyilvános ünnepeként született. Ez a rítus indította el a bűnbánat útján azokat a híveket, akiket nagycsütörtök reggel feloldoztak bűneiktől. Ezen a napon az Egyház előírja a böjtöt és a hústól való tartózkodást, ami korábban minden péntekre vonatkozott, de utóbb nagyböjt péntekjeire korlátozódott, mint előírás.

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. 2021-ben nagyböjti üzenetének témája: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe…” (Mt 20,18).

A most induló zenei cikksorozat címe kettős tartalommal bír, elsőként, nagyszerdán, nagyhét derekán induló sorozatunk kapcsán nem is tudunk másra gondolni, mint Krisztus keresztjére, amely által mindannyiunk élete megváltódott, amelyben megtestesül az önmagát feláldozó és mégis élő Szeretet, így felemelve mindannyiunk életét napról napra, újra és újra.

Nagykedden, reggel 7.00 órakor Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nagyhét alkalmával videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez.

Nagyböjt ötödik hetének szombatján Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Április 3-án, délben Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, amellyel elsősorban az otthonaikban lévő diákokhoz és pedagógusokhoz szólt.

Nagyböjt ötödik hetének pénteki napján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Pécsi Székegyházban. Az ünnepi szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Április 3-án otthonról végezhető, horvát nyelvű keresztutat tartottak a Pécs környéki és pécsi horvát nemzetiségű hívek.

Nagyböjt ötödik hetének csütörtökén, reggel 7.00 órakor Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt ötödik hetének szerdáján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget.

Nagyböjt ötödik hetének keddi napján Csóka Péter János OSPPE, pálos tartományfőnök mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise visszanézhető az alábbi cikkben.

Feketevasárnaphoz kapcsolódóan Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója kórus és karnagy nélkül játszotta el Bach egyik gyönyörű énekét. A zeneművész egyszerre játszik a Székesegyház orgonáján és trombitán, amit természetesen a felvétel tett lehetővé. 

Nagyböjt ötödik hetének hétfői napján Dr. Csigi Péter káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt ötödik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécs Székesegyházban, amelyhez otthonaikból több százan csatlakoztak.

Nagyböjt negyedik hetének szombati napján Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének péntekén, reggel 7.00 órakor Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökén Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt van. Elmélkedjük át a keresztúti ájtatosságot otthonainkból is.

Nagyböjt negyedik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Székesegyházban, melyet a hívek otthonaikból követhettek.

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből (Sermo 43: PL 52, 320. 322): amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el.

A Pécsi Egyházmegye is csatlakozott a Nyuszibatyu programhoz, melynek célja, hogy a nélkülöző gyermekek számára gyűjtsön ajándékokat. Az adományokat március 12. és április 13. között várják a pécsi állatkertben.

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

A nagyböjti időszakban a Pécsi Egyházmegye alábbi településein várják keresztúti ájtatosságra a híveket.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nagyböjt alkalmával videüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez. 

LD honlap logó