Pécsi Székesegyház

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének öröme, melyet idén május 23-án ünnepelt Egyházunk. A Pécsi Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét, mely alatt a bérmálás szentségében részesítette az erre készült híveket.

A Filharmónia Magyarország idén újra megrendezi a Egyházzenei Fesztiválját. Május 18. és 23. között több hónap kihagyás után most újra élőben töltődhetünk fel koncertélményekkel és a helyszínen élhetjük át a zene szépségeit.

Elhunyt főpásztorokért ajánlottak fel szentmisét a Pécsi Székesegyházban, melyet első alkalommal mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök. Laude to episcopus!

Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyszombaton 18.00 órakor tartották a feltámadás ünnepének virrasztását, húsvét vigíliáját a Pécsi Székesegyházban. A szertartást Felföldi László megyéspüspök vezette.

Urunk szenvedésének ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök vezetett úgynevezett csonkamisét a Pécsi Székesegyházban. 

Nagycsütörtökön, a húsvéti szent három nap első állomásán, Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén, Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére a Székesegyházban.

Nagypénteken, Jézus szenvedését felidéző keresztúti ájtatosságot tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a hívek lélekben elkísérték Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető úton át a sírig.

Olajszentelési misét tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a papság liturgikus keretek közt megújította Istennek tett fogadalmát, valamint sor került a keresztelendők és a betegek olajának megáldására, illetve a krizmaszentelésre.

Az Egyház korai időszakának különleges nagyheti szertartása, a sötétzsolozsma hagyomány a Pécsi Egyházmegyében. A hívek nagyszerdán az esti órákban, nagypénteken és nagyszombaton reggel gyűlnek egybe, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Jézus szenvedéstörténetéhez.

Virágvasárnap, a nagyhét kezdetén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Székesegyházban.

„A nagyheti drámai áhítatnak csodálatosan méltó kerete a klasszikus pécsi székesegyház.” - Nagyhét Pécsett 1940-ben.

Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be hamvazószerdán, február 17-én a Pécsi Székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Szép Attila püspöki irodaigazgató, Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes és Kajtár Edvárd plébános.

Február 14-én, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, mely a Pécsi Egyházmegyében szentmisével és a házaspárok megáldásával zárult.

Szentmisével, püspöki köszöntőkkel, tanúságtétellel és díjátadóval ünnepeltek a Pécsi Egyházmegye hívei a házasság világnapja alkalmából. Az eseményen korlátozott számban voltak jelen az érdeklődők, a rendezvényt sokan otthonaikból követték.

Felföldi László pécsi megyéspüspök beiktatásának napján, Vízkereszt ünnepén első alkalommal celebrált püspöki szentmisét az egyházmegye hívei előtt.

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót pécsi megyéspüspökké nevezte ki. Az új főpásztor püspökké szentelésére és beiktatására 2021. január 6-án, Urunk megjelenése (Vízkereszt) ünnepén 10.30 órakor kezdődő szentmisén került sor a Pécsi Székesegyházban.

„Akik az utolsó pécsi püspökszentelés tanúi voltak, aligha van még életben valaki közülük.” Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Levéltár összeállítása olvasható az utolsó pécsi püspökszentelésről.

Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, az új esztendő első egyházi ünnepén Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Övéi voltunk mindig! 2020-ban és 2021-ben is az Övéi leszünk. Az év még el sem kezdődött, de ezt az igazságot már ismerjük! - hangzott el az idei esztendőben utolsó alkalommal bemutatott hálaadó szentmisén, amelyet Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált a Pécsi Bazilikában.

December 27-én, a Szent Család vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a Szent Család és Szűz Mária, Isten édesanyjának ünnepéhez az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a karácsonyi szentmise és a pásztorok szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Advent negyedik hetének szerdáján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva karácsony vigíliájához és karácsony éjféli szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Advent negyedik hetének keddjén Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent negyedik hetének hétfőjén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének péntekén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének szerdáján Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Közös ünneplésre hívta a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, a Pécsi Horvát Klub, illetve a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat a nemzetiségi híveket.

Advent (lat. adventus ’eljövetel’) a keresztény egyházban a karácsonyra való előkészület ideje: a Karácsony napját (december 25.) megelőző négy vasárnap[1], valamint a közéjük eső 18–24 hétköznap. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Advent harmadik hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Dr. Sárréti Gyuláné Kiss Márta másfél évtizede kitartóan segíti a Pécsi Egyházmegye területén élő nélkülözőket, különösen a tamásiban élő embereket. Szolgálatát nemrég Caritas Hungarica díjjal jutalmazták.

Advent második hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

Advent második hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének keddjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be a hajnali szentmisét.

Advent első hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be hajnali szentmisét.

November 16-tól naponta 12.00 órakor közös imádságra hívunk mindenkit a Pécsi Egyházmegye digitális felületein keresztül. Kapcsolódjunk be minél többen, imádkozzunk közösen Istenhez a Szűz Anya közbenjárását kérve!

LD honlap logó Telefon