Több egyházmegye családi napot tartott pünkösdhétfőn, Pécsett is színes programokkal várták az érdeklődőket. A Közösségek Ünnepén a plébániák és a katolikus intézmények mutatkoztak be. Az egyházmegye területén működő közösségek, csoportok a Dóm téren gyűltek össze.

„Szerettük volna a hangsúlyt a karitatív tevékenységre helyezni, hiszen a Lélek inspirációja egyre inkább az, hogy testvéri közösségünket a maga realitásában is megélhessük. Továbbra is szem előtt tartjuk egyházmegyénk mottóját Jeremiás próféta alapján: „Reményt és jövőt adok nektek!" A reményt és a jövőt itt tudjuk elkezdeni, itt tudjuk megélni." – mondta köszöntőjében Udvardy György pécsi megyéspüspök a Közösségek Ünnepén.

A karitatív tevékenység hangsúlyozása idén azért is különösen fontos, mert az irgalmasság évében kettős jubileumot ünnepel a Magyar Katolikus Karitász. A segélyszervezet megalakulásának 85., újjászerveződésének pedig 25. évét ünnepli.

punkosd kozossegek unnepe web 20160516 105

Hosszas előkészületek előzték meg az idei Közösségek Ünnepe rendezvényt Pécsett. A pünkösdhétfői játékokkal, programokkal a közösségek gazdagságát, sokszínűségét mutatták be a Dóm téren.

Görföl Balázs, a pécsi Só közösség tagja hangsúlyozta: „Sokkal könnyebb keresztény életet élni közösségben, mint egyedül. Manapság nem könnyű a hit útján egyedül járni. De ha vannak az embernek társai, akikkel bizalmi kapcsolatot épít ki, akikkel mer együtt imádkozni, akikkel meg meri osztani az életét, akkor sokkal könnyebben tud a hit útján haladni, sokkal könnyebben tudja Isten akaratát keresni az életében."

A pünkösdi Közösségek Ünnepe azért is fontos, hogy a különböző csoportok tudjanak egymásról, megismerjék egymást. Kik is vagyunk mi? Mi a közösség jelentősége? A nap során ilyen és hasonló kérdésekre kaphattak választ a résztvevők, akik mindannyian megtapasztalhatták, hogy az egyház közösségébe tartoznak.

További képek az eseményről itt.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 július
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Egyházmegyei hivatali szünet:
-
2021. 07. 28. - 2021. 08. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 08. 05. -
Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2021. 08. 09. - 2021. 08. 12.
Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd -
2021. 08. 15. -
Katekéta fakultatív képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 08. 16. - 2021. 08. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség