Időszaki kiállításon mutatják be a Cella Trichora régészeti feltárásának legújabb eredményeit a Csontváry Múzeumban.

psz 01Korszakokon átívelő történelem a címe annak a kiállításnak, amely augusztus 10. és október 31. között várja a Pécs történelme iránt érdeklődő látogatókat. A város legrégibb és legértékesebb kulturális öröksége Sopianae késő római kori ókeresztény temetője, amely 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezi. A kultúrtörténeti kincs minősítést azzal az indokkal érdemelte ki, hogy a feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét. A harminc ismert kisebb-nagyobb temetői építmény, épület között a legnagyobb a Cella Septichora. A hétkaréjos, turisztikai céllal látogatható épület mellett az elmúlt években megtörtént a Pécsi Egyházmegye tulajdonában lévő területen található két Cella Trichora (háromapszisos temetői épület) régészeti feltárása is. A kutatások eredményeinek köszönhetően egyértelműen bizonyíthatóvá vált, hogy a székesegyház nyugati oldala előtt található épületnek van Karoling kori (9. századi) története is, így új elmélet születhetett a város ókori és középkori történetének folytonosságát illetően.

psz 05

A kiállítás célja, hogy bemutassa a két, nagyközönség számára nem látogatható épületet. A kereszténység gondolatkörére épülő kiállításon tablók szemléltetik majd a kutatás eredményeit, de láthatók lesznek a feltárás válogatott leletei, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumból kölcsönzött késő római kor ókeresztény vonatkozású tárgyai. A pécsi világörökség jelképe, a bronzból készült krisztogram is megtekinthető lesz. A modern technika adta lehetőségeket kihasználva megjelenik a Rózsakerben feltárt Cella Trichora II. háromdimenziós rekonstrukciója és az ásatási fotókból létrehozott háromdimenziós rom modell is, egymás mellé állítva a romokat és a rekonstruált egykori valóságot. A szervezők a legfiatalabb látogatókra is gondoltak, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a 8–18 éves résztvevők felfedező régésszé válhatnak, és a cella trichora kicsinyített másának falait tárhatják fel egy földdel fedett szelvényben, majd az előkerült darabokból megépíthetik az épületet.

A kiállítást augusztus 10-én 11.00 órakor nyitja meg Csizi Péter országgyűlési képviselő, köszöntőt mond Csornay Boldizsár a JPM igazgatója, Pécs ókeresztény emlékeinek különlegességéről pedig Heidl György vallástörténész, a Pécsi Egyházmegye kulturális és tudományos igazgatója beszél.

Anhänge
Download this file (trichora-meghivo.jpg)Meghívó[ ]

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 június
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 20. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -
Igazgatói értekezlet:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 24. -
Lectio Divina Eucharistica - online:
Pécs -
2021. 06. 24. - 2021. 06. 24.
PEM Kórustalálkozó:
-
2021. 06. 29. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség