Az ország egyházmegyei centrumaiban tevékenykedő orgonisták idén különleges módon emlékeznek meg a Musica Sacra védőszentjéről, Szent Cecíliáról.

Első alkalommal Pécsen tartanak közös hangversenyt a székesegyházi orgonisták. Az esemény 2017. november 21-én, kedden este 19.00 órakor koncerttel kezdődik. A Kodály-emlékévben megszervezett egyedülálló előadáson az ország különböző pontjairól érkező orgonisták együtt tisztelegnek Szent Cecília előtt, megszólaltatva a Pécsi Székesegyház nagyorgonáját.

„A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincsen. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” (Kodály Zoltán)

Kovacs Szilard 900
A kedd esti hangverseny célja, hogy felmutassa az egyházzenei repertoár orgonára írt darabjait, olyan lelki táplálékot kínálva, amely nélkül a Kodály által fent említett teljesség nem érhető el. Ilyen módon egy különleges zenei imádság lesz ez az este a résztvevők számára.

Az ingyenes koncerten Kovács Szilárd (Pécsi Székesegyház), Kováts Péter (Esztergomi Bazilika), Nagy Péter (Szegedi Dóm), Szili Zoltán (Kaposvári Székesegyház) és Verbay Zsolt (Váci Székesegyház) előadását hallhatjuk.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség